Kultúra

Köröndi esték – a sorozat zárókoncertje

Az idei, forróra sikeredett nyár sem múlt el zenei élmények nélkül Dunakeszin. A Dunakeszi Programiroda szervezésében több helyszínen is Tér-Zene műsorokat hallgathatott a zenekedvelő közönség, a Járműjavító teraszán pedig ötödik alkalommal fogadta a publikumot a Köröndi Esték koncertsorozatával a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar Farkas Pál vezényletével.

    Az idei szezont június 17-én kezdték Nyáresti muzsikával és augusztus 26-án zárták a Zenés portré – a Strauss dinasztia munkásságát bemutató zenés keresztmetszettel.

    A Cigánybáró című operett nyitányával kezdődött el a koncert. Az est folyamán zenével és a kivetített képek által ismerkedhetett a közönség a XIX. századi Bécs életével, hiszen itt születtek az est zeneszerzői, és itt született a Strauss muzsika is. A Tere-fere polkától a Művészélet-keringőig szóltak a dallamok. Az Éljen a Magyar című ifj. Johann Strauss művet különleges képi élmény kísérte. A hajdan nagy sikerű Interoperett tűzte műsorára táncosokkal ezt a darabot, melyet már akkor is a Farkas Pál által vezényelt szimfonikusok kísértek. Míg szólt a Köröndön a muzsika, a háttérben ezt vetítették. Felhangzott az Egy éj Velencében című operett nyitánya, a műsor végén előbb a Kék-Duna keringő, majd a Radetzky-induló „ihlette” vastapsra a nagy számban jelen lévő közönséget.

     Természetesen fontos elmondani, hogy az est muzsikájának id. Johann Strauss, ifj. Johann Strauss, Josef Strauss és Eduard Strauss művei adták az alapot.

  • Fantasztikus nyári időszakunk volt, heti 2-3 előadással. Voltak állandó helyszíneink, mint például Siófok, voltak visszatérő helyszínek, Gyula, Szarvas. Szerencsénk volt, mert a 30-40 koncertből csak egy maradt el eső miatt – mondta kérdésünkre Farkas Pál.
  • Az immár ötödik éves Köröndi esték sorozatnak nagyon örülünk. Idén háromszor koncert formájában jelentünk meg, két alkalommal újdonságként színházi est keretében mutattuk be Lehár Ferenc Víg özvegy című operettjét, valamint Kodály Zoltán Háry János című daljátékát. Elmondhatom, hogy valamennyi előadásunknak nagy nézettsége volt. A Strauss koncert apropóját az adta, hogy júliusban Budapesten, a Városmajori Színházban adtuk elő 30 táncossal a koncertet. Bízunk benne, hogy egy alkalommal Dunakeszin is bemutathatjuk. Szeptemberben két fesztiválra visszük el a produkciót Bécsbe, majd Genfbe. Ősszel a Felvidéken mutatjuk be a Háry Jánost, ott leszünk az idei Házi Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekversenyen, mint kísérő zenekar, majd pedig idehaza október 28-án elkezdődik az újabb Farkas Ferenc zenei bérlet – ismertette a zenekar vezetője.  

Katona M. István

A szerző felvételei

Még szintén érdekelheti...