oktatás

Nemzeti tanévnyitó Kiskőrösön

Petőfi Sándor szülővárosa, Kiskőrös adott helyet a XIII. Nemzeti Tanévnyitónak szerda délután. A Bem József Általános Iskola tornacsarnokában rendezték meg a szimbolikus eseményt, amely egyben a Petőfi-emlékév induló eseménye is volt. Dr. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes és dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár tisztelte meg részvételével a pedagógusok és oktatási vezetők előtt tartott ünnepséget.

Dr. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes ünnepi köszöntőjében elmondta, megint olyan tanév kezdődik, amilyen eddig nem volt. Korábban ezt a járvánnyal kapcsolatban fogalmazta meg, most pedig a szomszédban dúló háború okán jegyezte meg a politikus. Majd a hazai iskolarendszerről és a kulturális élet minőségi színvonaláról beszélt.  Megemlítette, hogy indul a Petőfi 200 országos rendezvénysorozat, amely során a világ legismertebb magyar költőjére emlékezünk. Érintette a nemzetközi diákolimpiák történetét is, amelyeken a tanulóink jól szerepeltek az évtizedek során.

A következő években egy folyamatos felmérési rendszert vezetnek be, amely során kiderül, hogy melyik diák, hol tart az adott tantárgy elsajátításában, hol és hogyan kell fejleszteni. 

Hangsúlyozta, olyan nemzedéket kell felnevelni, amely 20 év múlva megállja a helyét más nemzetekkel szemben. Ezért is tervezi a kormány, hogy az uniós támogatásokból százmilliárdok érkezzenek az oktatásba. Az évi tízszázalékos béremelések forrását pedig ebből fogják biztosítani. „A pedagógusok és a diákok évről évre bizonyítják, hogy hazánk a legjobban teljesítő országok közt van” – jelentette ki Rétvári Bence.

A politikus az idei tanévnyitóval kapcsolatban megjegyezte: valójában ez az 1027. tanévnyitó, mivel 996-ban alapították Pannonhalmát és a hazai oktatás akkor kezdődött az apátságban. 

Forrás: BAON

Fotó: Rétvári Bence Facebook-oldala

Még szintén érdekelheti...