Kitekintő

Közel egyméteres mamutagyarat találtak Vácon

Egy váci mélygarázs építése előtt végeztek régészeti feltárást a Salisbury Régészeti Kft. munkatársai, amikor több neolitikumra visszavezethető lelet mellett egy közel egyméteres mamutagyarra bukkantak – írják a cég közleményében – írja a 0627.hu.

A területen a neolitikumra jellemző tárgyak mellett néhány bronzkori kerámia töredéke is felszínre került, valamint egy cölöpszerkezetes ház maradványait is feltárták, a hozzátartozó tároló- és anyagnyerő gödörrel. A háznál a kutatók szórványosan maradványcsontokat is felfedeztek, a leletek tanúsága szerint a ház korabeli lakói nagy valószínűséggel ide temetkeznek télvíz idején. Nem ez volt azonban a régészek legizgalmasabb felfedezése, hanem egy közel egyméteres mamutagyar.

„A neolit kori szinten teljesen véletlenül egy mamutagyarba botlottunk, ami annyira szokatlannak tűnt, hogy először egy megkövesedett fának néztük. Egy ilyen felfedezés ritka leletnek számít, főként egy neolit és bronzkori területen, ahol korábban hiába kerestünk paleolitikumra utaló nyomokat” – írják a régészek.

A mamutok a kőkorszak emberének kortársai voltak, ezért egyelőre csak feltételezni lehet, hogy a mamutagyar hogyan kerülhetett a neolitikum kori maradványok közé.

A régészek szerint elképzelhető, hogy a neolitikum kori emberek vitték oda, vagy a folyó hordalékával került a felfedezési helyszínre, de az is elképzelhető, hogy egy újkori bolygatás során került a mamautagyar a tervezett mélygarázs területére. Az elefántfélék családjába tartozó mamutok mintegy 200 ezer évvel ezelőtt kezdtek elterjedni Eurázsiában. Kihalásukért a gyorsan változó klíma tehető a felelőssé, de az ember általi túlvadászatnak is szerepe lehetett az eltűnésükben.

A körülbelül 80 centiméteres agyar most a Salisbury Régészeti Kft. műhelyébe került, feltehetően a Természettudományi Múzeumban fogják tovább vizsgálni. Ezt követően a szentendrei Ferenczi Múzeumban helyezik majd el. A legközelebbi, ehhez hasonló mamutleletet Budapesten, a mai Mammut áruház területén találták a régészek, ahol egy csontváz, egy koponya és egy mamutagyar hevert a föld mélyén – emlékeztet a közlemény.

Azt is írják, hogy Váctól északra, a Duna bal oldalán található a Kőhíd utcában, a Buki-szigettől nem messze végeztek hivatalos régészeti feltárást munkatársaik. Az itt található ingatlannál ugyanis egy mélygarázs építésére adták be a tulajdonosok a kérelmüket, amihez hivatalból rendelik el az ilyen típusú munkálatokat. Vélhetően ez az ingatlan a Matkovich Ilona, Vác város polgármesterének fiához köthető építkezés lehet, melyről korábban több alkalommal is írtunk, miután a lakók a társasház építése miatt felháborodásuknak adtak hangot – írja a 0627.hu.

Még szintén érdekelheti...