Kultúra

Fóti szomszédolás – Sajdik Ferenc kiállítása a művelődési házban

A szomszédolás jegyében szerveződött a fóti Vörösmarty Művelődési Ház Szalkay termében a pénteken megnyílt Sajdik kiállítás. Reméltük, hogy a művész fóti és dunakeszi rajongótábora együtt élvezi majd a Sajdik Ferenc alkotásaiból és egyéniségéből sugárzó derűt, kedves humort. Ám messzebbről érkezett vendégeink is voltak: Budáról, Pestről, Pomázról, Sződligetről, Vácról, sőt, Szegedről is jöttek. A kiállítás anyaga közel öt évtizeden átívelő válogatás, hiszen ott van a Berlinben 1975-ben, a Cartoon 75. grafikai kiállításon 12.000 rajzzal vetélkedve az I. díjat elnyert Bolondok és a COVID-járvány ihlette Baktériumok című alkotás is.

Prokai Gábor művészettörténész tárlatmegnyitó elemzésében nem érte be a megkapó festői hatások, a pasztell, az akvarell bravúros használatának, a könnyed, sajdikos vonalakkal megrajzolt figurák, épületek, tájak látványának elemzésével. A képeket négyzetcentiméterről négyzetcentiméterre megvizsgálva, a gyönyörű kalligráfiával írt, a kompozíciókba illesztett szövegeket mondatról mondatra végigböngészve, eljutott a filozofikus mélységekig, és kézen fogva hallgatóságát, vezetett bennünket Sajdik Ferenc derűsen szemlélt, de az emberiség, s benne, mi magyarok gyengeségeit felelős komolysággal figyelő és értő világában.

A közreműködőknek köszönhetően összművészeti ünneppé nemesedett a kiállításmegnyitó. A színészi ambíciókat dédelgető dunakeszi Lengyel ikrek, Anna és András a rókáról és a hollóról szóló, örök tanulsággal bíró mese Romhányi Józseftől ismert változatait, valamint egy lóversenyes verset mondott el, nagy tapssal értékelt előadói bravúrral. Ez utóbbi mű tisztelgés volt Sajdik Ferenc édesapjának, a világhírű Sajdik Sándor zsoké múltjának és emlékező fintor Sajdik Ferencnek, meg nem valósult zsoképályafutása miatt. A Fóti Zeneiskolát magas színvonalon képviselte a zenei pályára készülő Lővik Bálint Barnabás gordonka játéka. Bergl Noémi és barátai, Balázs Júlia és Molnár Dániel a Nagy ho-ho-ho horgász című emlékezetes televíziós rajzfilm főcímdalával indítva emelte magas hőfokúra a hangulatot, majd Gershwin: Samertime című dalával zárta a megnyitó első felvonását.

 Balázs Júlia erőt sugárzó, finom nőiessége, gyönyörűen zengő szoprán hangja mindannyiunkat magával ragadott. Palásti Béla, a művelődési ház igazgatója ajándékkal köszönte meg a művésznek és a közreműködőknek nemes szolgálatukat, majd mindenkit meghívott a programnak az emeleti színházteremben folytatódó második részére, ahol kávéházi hangulatban telt el az utolsó másfél-két óra. Az óriási LED-falon a művész 90. születésnapjára készült Sajdik portréfilmnek, Kapronczai Erika-Kozma Péter alkotásának kockái peregtek.

A szervezőknek, a Holnap Kiadónak és Varga Erikának, a dunakeszi Líra Könyvesbolt vezetőjének köszönhetően óriási kínálatot sikerült előteremteni a Sajdik Ferenc által illusztrált könyvekből, és a csodával határos módon a kínálatban ott lehetett a Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára kiadott VivátPetőfi! Élet-rajzok című kötet, amely előző nap jött ki a nyomdából. Ahogyan fogytak a könyvek, úgy vált egyre hosszabbá a dedikálásra várók sora. Sajdik Ferenc a tőle megszokott nagyvonalúsággal dedikált két órán keresztül, egy-egy emberi arckifejezéssel felruházott madárral, bogárral, neve nincs vízi vagy földi teremtménnyel gazdagítva és egyedivé varázsolva a boldog tulajdonos eléje tett könyvét.

Harangozó Katalin, a tárlat rendezője

Fotó: Enyedi Lajos

Még szintén érdekelheti...