Sport

Női kézilabda NB I – Bizonytalan időre elköltözik a váci csapat

Bizonytalan ideig a Győri Audi ETO KC elleni szerdai (mai) összecsapás lesz a Praktiker-Vác női kézilabda-csapatának utolsó mérkőzése a Váci Sportcsarnokban, amely november 1-jén átmenetileg bezár.

    A klub a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy a tervek szerint legkorábban márciusban térhetnek vissza csapatai a sportcsarnokba.

    „Így minimum hét NB I-es, valamint rengeteg utánpótlás bajnoki mérkőzést és több csapatunk délutáni edzéseit kell majd máshol megrendeznünk” – olvasható a tájékoztatásban.

    Az átmeneti időszakban a hazai meccseket a váci Dunakanyar Kézilabda Akadémia sportcsarnokában bonyolítják majd le, ahol egyébként már eddig is tartották a csapatok edzését. A klub számára fontos volt, hogy nézők előtt kerüljön sor a mérkőzésekre, a DKA csarnokának befogadóképessége pedig 120 fő.

    „Amennyiben megkapjuk a szükséges hatósági engedélyeket, akkor a szezonbérletet vásárló szurkolóink továbbra is látogathatják majd hazai mérkőzéseinket, azonban további jegyértékesítésre (a vendégek részére kötelezően biztosítandó 10 százalékon felül) már nem lesz lehetőségünk” – folytatódik a közlemény.

    A decemberben esedékes Európa-liga-selejtező Váci Sportcsarnokban történő megrendezésének engedélyezésére ígéretet kapott a klub az önkormányzattól, így a tervek szerint egy napra átmenetileg újra kinyithat majd a sportcsarnok.

Forrás: MTI

Még szintén érdekelheti...