oktatás

Kardos Éva: Hatalmas az érdeklődés a KONELI tehetséggondozó programja iránt!

Közel ötszázan vettek részt szeptemberben azon a tehetséggondozó délutánon, ahol a Dunakeszi Koneli Varázsbagoly Tehetség- és Fejlesztő Központ és az Alma Nemzetközi Egyesület adott ízelítőt az ingyenes tehetséggondozó programjáról. A nagy érdeklődéssel kísért programon az országos hírű szakemberek mellett Dióssi Csaba polgármester is megosztotta gondolatait a tehetséggondozás jelentőségéről, a városban működő Dunakeszi Koneli Kincsem Sziget Óvoda meghatározó szerepéről. A rendezvény után Kardos Évával, a Koneli Alapítvány elnökével, tulajdonos alapítójával beszélgettünk, aki 2013-ban nyitotta meg Dunakeszin az első általuk fenntartott magánóvodát, melyet 2017-ben újabb követett.


A rendezvényen beszédet mondott Dióssi Csaba polgármester is, aki méltatta a Koneli és a városi óvodák működését

– Mi a sikerük titka? – kérdeztem az alapítvány tulajdonos elnökétől.
– Mindvégig hittem abban, hogy a gyerekeknek tudunk olyan pluszt adni, ami számukra egy biztonságos, meghitt légkört nyújt. Mind a mai napig nagyon fontosnak tartjuk, hogy a családokkal ebben a szellemiségben működjünk együtt. A 2017-ben alapított második óvodánkban egy speciális csoportot hoztunk létre, mert láttuk az elmúlt évek során, hogy nagyon nagy problémát okoz az átmenet az óvodából az iskolába. Erre egy egyéves, kifejezetten speciális komplex iskolafelkészítő tervet írtunk, és 2017 óta működik a Kincsem Sziget Óvoda Varázshíd iskola-előkészítő csoportja.  Évente nagyjából 30-40 normál fejlődésű gyermek érkezik hozzánk, és egy éven keresztül felkészítjük őket az iskolára, akik számára olyan pluszt adunk, amivel az esetleges elmaradásaikra is reagálunk. Ez lehet kognitív képességbeli és szociális elmaradás. De ezek teljesen normális elmaradások, hiszen ebben az életkorban még több évnyi különbség is lehet a gyerekek között. Programunk alkalmazásával egy éven keresztül segítjük a gyerekek iskolai felkészítését, mérsékeljük a különbségeket.

Kardos Éva, a KONELI Alapítvány elnöke, alapító tulajdonosa

 – Ez adja a Koneli egyediségét?
– Minden óvoda számára előírás, hogy az utolsó évben felkészítse a gyerekeket az iskolára. A hogyanban és a lehetőségekben van a különbség. Egy nagy létszámú vegyes csoportban az egyéni képességfejlesztés nagy nehézségekbe ütközik, nem lehet kellőképpen differenciálni. Csoportjaink kis létszámúak, ezért az egyéni készség- és képességfejlesztésnek kiemelt szerepe van. Nagy hangsúlyt helyezünk a mozgásfejlesztésre, a szociális, a kognitív és a kommunikációs készség- és képességfejlesztésre.  A Koneli programunkba olyan alapértékeket emeltünk be, melyek elősegítik a 6. életévüket betöltött gyerekek zökkenőmentes iskolakezdését.
Mi a tapasztalat, milyenek a visszajelzések a szülők és az iskola részéről? 
– Óvodáink nagy hangsúlyt fektetnek a szakmai utókövetésre, de ami nagyon örömteli, hogy a szülők önmaguk is visszajeleznek, nagyon hálásak, hogy olyan rendkívüli lehetőséget kapnak ezzel az egy évvel a gyermekek, ami tényleg megalapozta a sikeres iskolakezdést. Ez azt jelenti, hogy magabiztosan mernek kiállni, merik képviselni a saját véleményüket. Büszkék vagyunk rá, hogy az egyéves felkészítő munka eredményeként sikeres attitűddel tudnak iskolába lépni. Ez elengedhetetlen, nem csak az iskolába lépésnél, hanem a való életben is.

– A Koneli tehetséggondozó program iránt óriási volt az érdeklődés, láthattuk, hogy több százan jöttek el Dunakeszire Pest megye távolabbi településeiről is.  
– Bíztunk az érdeklődésben és a szakmai sikerben, melyet nagyon alapos szakmai előkészítő munka előzött meg. Egy sikeres pályázatunknak köszönhetően Észak Pest megye településeit „szólíthattuk” meg, de a rendezvényünk tükrében jól látszik, hogy a programra a megye határain túl is óriási igény van. A szeptemberi rendezvényünkre közel 500 résztvevő jelezte részvételi szándékát, akik közül mintegy 250-en meg is érkeztek. A résztvevők közül 100 gyermek kapott lehetőséget az ingyenes tehetségszűrésre, akikből 20 fiatal egy éven keresztül – heti egy napon – díjmentesen vehet részt a tehetséggondozó programunkban.

 – A jól kitapintható igény és a siker láttán akár országos programban is gondolkodnak?
– Igen! Látjuk, érzékeljük a visszajelzésekből, hogy óriási igény van a program széles körű kiterjesztésére, melyet a helyi önkormányzatokkal, óvodákkal együttműködve szeretnénk megvalósítani. Magát a KONELI szellemiségét, a konstruktív életvezetést szeretnénk kiterjeszteni országosan is. Már több partner is jelezte, hogy szívesen csatlakozna hozzánk. A szervezés előkészületi fázisában vagyunk, melynek eredményeként lehetőség lesz arra, hogy nemcsak a KONELI szellemiségéhez, hanem akár a tehetségpontokhoz is csatlakozzanak. Egyébként a tehetséggondozás jelentőségének felismerését számos rendezvényen, a vezérigazgatói találkozókon tartott előadásaim során is megtapasztaltam. Nem titkolt célom, hogy a cégvezetőket is szeretném megnyerni, elfogadtatni velük, hogy támogassák a fiatalok oktatását, ami az ő érdekük is, hiszen közel sem mindegy, milyen gimnáziumi vagy egyetemi képzés birtokában választhatják meg munkatársaikat.  Mindennek az alapja az óvodai tehetséggondozás, hiszen közismert tény, hogy agyunk működése 3 és 6 éves kor között a legfogékonyabb az információk befogadására. A cégeknek is hosszú távon kell gondolkodniuk abban az egyénben, az individuumban, aki egyszer majd kilép a munkaerőpiacra. A cégvezetők többsége – akikkel tárgyaltam vagy előadást tartottam – érti, és fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást, felismeri a tehetséggondozás jelentőségét.
– Az óvodában kihelyezett dokumentumok is arról tanúskodnak, hogy az önök tevékenységét támogatja a Bethlen Gábor Alapítvány és a Miniszterelnökség is.
– Örülünk neki, mert ez a visszajelzés is alátámasztja a munkánk jelentőségét, a gyerekek fejlődése érdekében kifejtett szakmai tevékenységünk sikerességét. Célunk, hogy minél több gyerekhez eljusson a szakmai programunk. Nálunk már van egy olyan kiforrott és jól működő, biztos szakmai team, melynek tagjai ezt a szellemiséget tovább tudják adni a kihelyezett tehetségpontokon.

 – Ismerve az elért eredményeket, elhivatott mondatait hallgatva, úgy érzékelem, hogy szakmai vezetőként és tulajdonosként egyaránt elégedett ember.
– Igen. De én inkább úgy fogalmaznék, hogy látom az utat, amin haladunk, az pedig a sikerhez vezető út. Igen, elégedett vagyok, mert maga a rendszer tökéletesen működik, fantasztikus szakmai felkészültségű munkatársakkal, akik nagyon jó vezetők. Talán nem hangzik szerénytelenül, de én abban vagyok jó, hogy felismerem és látom a közös munkánk értékeit. Továbbá a Koneli szellemiségét és küldetését el tudom juttatni a befogadó közeghez, az ország más pontjain működő óvodákba, cégekhez, majdani támogatóinkhoz.  
– Beszélgetésünk végén nem hagyhatom ki azt a kérdést, hogy milyen a kapcsolatuk a városunkban működő óvodákkal, iskolákkal?
– Én úgy gondolom, hogy a gyerekek nevelésének nagyon fontos pillére az óvodák és az iskolák közötti szakmai együttműködés. Rengeteg intézményben személyesen is egyeztettünk a tehetséggondozás fontosságáról, aminek létjogosultságát minden óvoda és iskola megerősítette. Hogy milyen a szakmai kapcsolatunk és együttműködésünk a városi óvodákkal? Szerintem ezt egy szülő mondataival tudom legjobban kifejezni, aki gyermekét egy másik óvodából áthozta hozzánk.

Egy hozzánk jelentkező szülő, amikor elmondta a régi óvodájában az intézményvezetőnek, hogy átjönnek hozzánk, és kíváncsiak voltak a véleményére, csak annyit mondott, hogy a Kincsem Sziget Óvoda „az” óvoda, és támogatja, hogy gyermeke részt vegyen az óvodában működő iskola-előkészítő programban.

Ez egy csodálatos visszajelzés egy szakmai vezetőtől, aki véleményében is a gyermek érdekét tartotta szem előtt. Nagyon szép emberi megnyilvánulás, amellyel elismerte a mi munkánkat. Nagyon hálás vagyok valamennyi munkatársamnak, akik nap mint nap nagy szeretettel és szakmai felkészültséggel segítik az óvodáinkba járó gyerekek fejlődését.

***
Sokszor használjuk, hogy Dunakeszi családbarát város, hiszen lakosságának jelentős részét képezik a fiatalok, fiatal családok. Nagy igény volt már az infrastrukturális fejlesztésekre és az oktatási intézmények bővítésére, amelyeket a pedagógusoknak olyan tartalommal kell megtölteniük, hogy valóban vonzó legyen a szülők számára. A Koneli Varázsbagoly Tehetség- és Fejlesztő Központ is olyan munkát végez a városban, amely messzebbről is megszólítja az állampolgárokat. Mit tapasztalt Ön a tehetséggondozó délutánjukon? – kérdeztük Dióssi Csaba polgármestertől.
– Városvezetővé válásom első intézkedései között a legfontosabb volt az óvodai férőhelyek lakosságszámhoz igazítása, hogy egyetlen gyermeket se kelljen a szüleiknek más településre hordaniuk. Jelenleg ez 1966 férőhelyet jelent, amelyet bővítésekkel és új óvoda építésével értünk el. De felépítettünk egy teljesen új általános iskolát is, míg a többiben bővítések és felújítások történtek. Azt tapasztaljuk, hogy a foglalkozások, a képzések, az oktatás színvonala is messzire viszi a hírünket.

Büszke vagyok, hogy a Koneli Dunakesziről indult útnak. Nagyon fontos, hogy az elég korán felismert tehetségeket kibontakoztassuk és a szülők segítve legyenek a folytatásban. A tudomány és művészet világában a magyarok mindig is kiemelkedőek voltak. Nagy dolog, ha az indulás Dunakeszi. Élmény volt a saját szememmel látni, hogy kicsi gyerekek milyen professzionális módon kezelik korukhoz képest a technikai eszközöket, ügyesek a logikai játékokban, hogyan bánnak az ecsettel, festékkel, robotikában milyen jók. Minden szülőnek a saját gyermeke az első, és felbecsülhetetlen érzés, ha szakszerű támogatást is kap ahhoz, hogy merre induljon vele a boldog és sikeres felnőtté válásban.

Vetési Imre – Szeredi Helga

Még szintén érdekelheti...