Sződliget is azon kisebb települések egyike, ahol korábban nem volt bölcsőde – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a november 11-i átadóünnepségen. Rétvári Bence, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, felidézte: a kormány azért indította el Magyarország történetének legnagyobb bölcsődeépítési programját, hogy azok a szülők, akik a munkába állást választják, gondos kezek között tudhassák gyerekeiket napközben.
Közlése szerint az elmúlt években 39 ezerről 59 ezerre nőtt a bölcsődei férőhelyek száma Magyarországon, és a program különösen fontos része volt, hogy azokon a kisebb településeken is legyen bölcsőde, ahol korábban nem volt.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/11/szligeti-bolcsi-6-1024x686.jpg)
„Az volt a cél, hogy ne csak a nagyvárosban legyen nagyobb intézmény, hanem legyen a kisebb településeken is új intézmény” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ma már háromszor annyi településen érhető el bölcsődei szolgáltatás, mint egy évtizeddel ezelőtt.
Rétvári Bence elmondta azt is, hogy a közelmúltban adták át a kibővített és felújított sződligeti iskolát, most pedig a jelentős állami támogatással felépített bölcsődét nyithatják meg.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/11/szligeti-bolcsi-7-1024x668.jpg)
Kiemelte: Dunakanyarban 12 település gyarapodott 13 új bölcsődével. A korábbiakban Vácdukán két mini bölcsőde épült. Emellett Kosdon, Sződön, Váchartyánban, Szokolyán, Kismaroson, Őrbottyánban, Püspökhatvanban, Kisnémediben, Verőcén, Csörögön és immár Sződligeten jöttek létre új bölcsődék itt a környéken, de még nincs vége – ismertette a település országgyűlési képviselője, aki megjegyezte: bölcsőde építésére Vác nyerte a legnagyobb támogatást, de ott még a többszöri állami segítség ellenére sem készült el. A politikus reményét fejezte ki, hogy a szomszéd városban is elkészül a bölcsőde, mert mint fogalmazott: “Bízunk benne, hogy ott is a családokat tudjuk ezzel segíteni.”
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a bölcsődei dolgozók megbecsülését hangsúlyozva elmondta, hogy az elmúlt három évben ötven százalékos béremelésben részesültek.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/11/szligeti-bolcsi-8-1024x692.jpg)
Rétvári Bence gratulált az önkormányzatnak és a beruházásban résztvevőknek, akik az állami pályázaton elnyert 380 millió forintot 20 millió forint önrésszel kiegészítve egy igényes, modern bölcsődét építettek, amely kulturált elhelyezést biztosít a gyerekek számára.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/11/szligeti-bolcsi-11-1024x682.jpg)
Az új épület 380 millió forint állami forrásból és 20 millió forint önrészből valósult meg – mondta ünnepi köszöntőjében Juhász Béla (Tiszta Forrás) polgármester, aki a kormányzati támogatás mellett a sződligetiek hatalmas erőfeszítéseit is megköszönte, hiszen az önrész a település költségvetésének három százaléka, az évente fejlesztésre költhető összegnek pedig 45 százaléka.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/11/szligeti-bolcsi-22-1024x647.jpg)
– Nem megnyerni volt nehéz ezt a pályázatot, hanem felépíteni ezt a bölcsődét. A felrobbanó építőipari árak mellett nagyon sok álmatlan éjszakám volt. Tudtam azt, hogy egy rossz döntés, vagy egy félresikerült szerződés, vagy romba dönti a sződligeti költségvetést, vagy akár csődbe vihettük volna a települést, hiszen nem egy nagy költségvetésű településről beszélünk. Vagy itt maradt volna egy olyan torzó, mint a váci Bauer utcai bölcsőde, amit az államtitkár úr is említett. Már hátra dőlhetünk, sikerült – mondta a község vezetője, aki külön elismeréssel szólt a kivitelező kiváló munkájáról, aki egy forinttal sem lépte túl a szerződésben vállalt költségeket, ami óriási dolog a mai építőipari- és egyéb anyagárak ismeretében.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/11/szligeti-bolcsi-13-1024x954.jpg)
Az 52 férőhelyes, négy csoportos Csöppliget Bölcsőde vezetője, Zachárné Podonyi Edit az új intézmény „születésének” ünnepélyes pillanatától meghatódva mondott köszönetet, hogy kollégáival együtt nagyon szép környezetben fogadhatják a gyerekeket.
MTI/Vetési Imre
Fotó: KesziPress
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/11/szligeti-bolcsi-5-1024x682.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/11/szligeti-bolcsi-14-1024x682.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/11/szligeti-bolcsi-15-1024x682.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/11/szligeti-bolcsi-16-1024x760.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/11/szligeti-bolcsi-19-1024x744.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/11/szligeti-bolcsi-18-1024x682.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/11/szligeti-bolcsi-21-1024x691.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/11/szligeti-bolcsi23-1024x682.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/11/szligeti-bolcsi-3-1024x723.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/11/szligeti-bolcsi-2-1024x682.jpg)