Kitekintő

 „Kárpát szent bércére zúgva száll, visszaszáll…”  – Váci jótékonysági est a kárpátaljai magyarok javára  

2022. december 12-én szerveztük meg a Váci Nemzeti Kör nevében a Kárpátaljai Művészek Kárpátaljáért jótékonysági rendezvényünket.

Az amúgy is nehéz helyzetben lévő kárpátaljai magyar testvéreinknek a háború kitörésével még nehezebbé vált az életük, ezért döntöttünk idén amellett, hogy segítő szándékunkat rájuk irányítjuk!

Felvettük a kapcsolatot a Verecke Alapítvánnyal, akik által a jótékonysági est bevételét, több mint 600.000 forintot sikerült is eljuttatni a rászorulóknak.

A Váci Nemzeti Kör 2 tagja Moys Zoltán és Kenyeres Oszkár segítségével sikerült meghívni kárpátaljai művészeket, akik első szóra elfogadták meghívásunkat.

Köszöntőt mondott Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke és az esemény fővédnöke, Marton Zsolt váci megyéspüspök.

100 fő részvétele előtt léptek fel a meghívott művészek. A műsorban közreműködtek:  

Szalonna és Családja, Pál Eszter, Pál Lajos és Pál István érdemes művész

Szűcs Nelli: „Dobronyi Rózsát Zsazsának, avagy Ki a Tisza vizét issza vágyik annak szíve vissza!” Közreműködött: Zsazsa bandája, Tarpai Viktória

Varga Katica, Magyar Örökség-díjas művész (CREDO együttes)

Hazajáró vetítése kárpátaljai tájainkat mutatta be

Az est zárásaként a püspök atya megáldotta az egybegyűlteket, közös imát mondtunk Kárpátaljáért és a Himnusz eléneklésével zárult programunk.

A Turulmadár, ha a munkácsi vár ormára még nem is szállt vissza, de üzeni nekünk és kárpátaljai testvéreinek, hogy megmaradunk a legnehezebb időkben is! Döntsenek le szobrot, tiltsanak be nyelvet, mi itt maradunk, mert voltunk, vagyunk és leszünk!

Az eseményünket támogatták: Floch Cukrászat, Betyársereg, Piccadilly Pizzéria, Kucsák Könyvkötészet és Nyomda, Print Profi Nyomda, Váci Piarista Gimnázium.

Konopás Attila

VNK ügyvivő

Még szintén érdekelheti...