Közbiztonság

Kitüntették a dunakeszi polgárőröket

A Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, dr. Bilisics Péter több dunakeszi polgárőrnek adott át elismerő oklevelet a Dunakeszi Polgárőr Egyesület 2023. évi első taggyűlésén – írja a dunakeszipost.hu.

Dióssi Csaba polgármester így gratulált az elismerésekhez: “Ezúton is gratulálok a kitüntetetteknek, kiemelkedően fontosnak tartom, hogy ilyen sokan érzik hivatásnak ezt a szolgálatot, és lelkiismeretesen végzik önként vállalt munkájukat: vigyáznak a dunakesziek biztonságára. A nevemre kiállított arany fokozatú elismerő oklevél pedig az egyesület és a város együttműködésének eredményességét mutatja.”

A kiemelkedő szolgálat ellátásáért elismerő oklevelet kapott:

  • Király-Pártos Ágnes Orsolya
  • Tóth Norbert Attila
  • Lengyel Péter
  • Vörös József
  • Szabó Kristóf
  • Gyárfás Tamás
Király-Pártos János, Dióssi Csaba, Farkas Imre arany fokozatú elismerést vehetett át dr. Bilisics Pétertől

Király-Pártos János, a polgárőr egyesület elnöke kiemelkedő munkájáért arany fokozatú elismerést kapott. Már nem az első kitüntetése. A polgárőrök kiemelkedő támogatásáért Farkas Imre rendőr ezredes, a Dunakeszi Rendőrkapitányság vezetője is arany fokozatú elismerő oklevelet vehetett át.

Fotó: Ignéczi István

Még szintén érdekelheti...