A migráció fokozódik, ezért fontos egy új, szigorúbb idegenrendészeti törvény – erről beszélt Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

A migráció fokozódik, ezért fontos egy új, szigorúbb idegenrendészeti törvény – erről beszélt Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
A Börzsönyben élők is saját bőrükön tapasztalhatták, hogy a nyár folyamán jelentősen megnőtt a térségben az illegális migránsok száma.
Késő estébe nyúló beszélgetést folytattunk Kovács Istvánnal a közösen megalapított és a bejegyzés alatt álló Váci Polgárőr Egyesület működéséről, a közeljövőben tartandó toborzásokról – közölte hivatalos Facebook-oldalán szombat reggel Imre Zsolt, a Váci Polgári Fórum vezetője – adta hírül a 0627.hu.
Országszerte kétezer rendőr teljesít szolgálatot az új tanév első napjaiban, segítve a megnövekedett forgalomban a fiatalok biztonságos eljutását az iskolába, illetve onnan haza – közölte hétfőn Csepelen, sajtótájékoztatón a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A 110 éves Gödi Önkéntes Tűzoltó Egyesület régi vágya valósult meg azzal, hogy május 15-én a város Rómaiak útján átadták a két gépkocsibeállóval és 60 négyzetméteres pihenő helyiséggel rendelkező új tűzoltószertárt, melynek építését 81 millió forinttal támogatta Pest Vármegye Közgyűlése. Az immár Vác-Göd Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesületként működő önkéntesek tűzoltószertárának építéséhez 25 évre díjmentesen …
Az Európai Unió közvetetten óriási pénzt tesz a szervezett alvilág, az embercsempészek zsebébe, és ez a meggyengült közbiztonság miatt végül dupla költséget jelent – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) munkájának is köszönhető, hogy Magyarország mára Európa egyik legbiztonságosabb országává vált – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten, a tíz éve létrehozott szervezet jubileumi ülésén.
A Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, dr. Bilisics Péter több dunakeszi polgárőrnek adott át elismerő oklevelet a Dunakeszi Polgárőr Egyesület 2023. évi első taggyűlésén – írja a dunakeszipost.hu.
A szlovák és a magyar rendőrök 2022. január 13-án ellenőriztek nemzetközi szerelvényeket és az állomás környékét, öt embert gyűjtöttek be. A magukat szír és tunéziai állampolgárnak valló férfiak jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért előállították őket.
40 millió forint állami támogatásnak köszönhetően 21 darab világszínvonalú térfigyelő kamerát telepítettek Csörög község közterületén. A fejlesztés révén tovább javul a településen élők közbiztonsága, segíti a bűnmegelőzést – jelentette ki a csütörtöki sajtótájékoztatón Rétvári Bence, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője.