Jótékonyság

Összefogott a Dunakanyar, érkeznek a felajánlások a lakástűzben mindenét elvesztő ipolydamásdi család számára

Példaértékű megmozdulás kezdődött a Dunakanyarban. A térség számos településéről érkeznek a jólelkű, segítőkész emberek felajánlásai. Van, aki hűtőt, más cserepet, de akad olyan jó szándékú térségi lakos is, aki ácsmunkával segítené a tűzben mindenét elvesztő ipolydamásdi háromgyerekes családot. A legfontosabb most a tartós élelmiszer, tisztálkodószer lenne a család számára – írja a 0627.hu.

.

Mint arról korábban is írtunk, egy családi ház tetőszerkezete és melléképülete gyulladt meg vasárnap hajnalban Ipolydamásdon. A három kiskorú gyermeket nevelő családnak a tűzben szinte mindene odalett. A szülők és a gyerekek egyelőre ideiglenesen Ipolydamásd önkormányzata által felajánlott szolgálati lakásba tudnak beköltözni. Vasárnap óta nagyon sokan megmozdultak. Megtudtuk, hogy ruhanemű elegendő beérkezett, és a bútorok is megérkeztek a szolgálati lakásba.

Fónagy István kérdésünkre elmondta, Németh Csaba alpolgármesterrel egyeztetve a család számára jelen pillanatban a legnagyobb segítséget a tartós élelmiszer és a tisztálkodószer felajánlás jelentené. Ezt Vácon is le lehet adni a Budapest Fő út 36. szám alatt a Fónagy és Walter Vendég- és Borházban. Fónagy István elmondta, az itt összegyűlt felajánlásokat 2-3 napon belül eljuttatják a család számára.

A Váci Élet nevű helyi csoportban, valamint a korábbi cikkünkhöz is számos hozzászólás, felajánlás érkezett. Szekrénysort, hűtőt, 1500 darab cserepet, gyerekruhát ajánlanak a jó szándékú segítőkész térségi lakosok.

Rományik Ferenc, a település polgármestere kérdésünkre elmondta, hogy ágyat és heverőt már kapott a család, ám az üres lakásba még szükség lenne egy kanapéra, illetve különféle konyhai berendezésekre, hűtőre, mikróra, poharakra, tányérokra egyaránt. A felajánlásokat az ipolydamásdi művelődési házban lehet leadni 8-12 óra között.

Az összeírt legszükségesebb dolgokat tartalmazó lista szerint pedig az alábbi felajánlásokkal továbbra is segítheti a családot:

– Elsős és harmadikos tanszerek, füzetek, ceruzák, stb.
– Gyerekjátékok, mesekönyvek
– Csomagolt, tartós élelmiszerek
– Tisztálkodó szerek, papíráruk

Aki pénzadománnyal (a közleménybe írják be, hogy ADOMÁNY) segítené a családot, azt az alábbi számlaszámon tudja megtenni:
Számlatulajdonos: Molnár Ádám
Számlaszám: 11600006-00000000-83876569
IBAN számlaszám
HU02 1160 0006 0000 0000 8387 6569

A felajánlásokat Ipolydamásdon a művelődési házban gyűjtik hétköznap 8 és 12 óra között. Más időpontban a kegyesboltban vagy a Kocsmában lehet leadni Tomán Gyöngyinél.

Forrás: 0627.hu/GRT

Még szintén érdekelheti...