Kitekintő

Hídépítő radnótisok

Hogyan akarunk együtt élni Európában? Mit jelent az igazságosság? Mi köti össze az európai nemzeteket – és mi választja el őket? – többek között erről cseréltek eszmét a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium diákjai Németországban.

2023. március 2 – 10. között a Balti-tenger partján fekvő Greifswald adott otthont a SchulBrücke für die Zukunft Europas, azaz Iskolák közötti híd Európa jövőjéért elnevezésű nemzetközi projekthétnek. A Deutsche Nationalstiftung (Német Nemzeti Alapítvány) szervezésében immár több mint 20 éve megrendezésre kerülő rendezvényre most első ízben kapott meghívást a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium. Felekné Csizmazia Erzsébet és Majer Tamás kíséretében nyolc 11. és 12. évfolyamos diák utazott az egyetemi és Hanza-városba, ahol a Lengyelországból, Bulgáriából, Mönchengladbachból, Berlinből és a türingiai Rudolstadtból érkezett társaikkal a kontinens jövőjét meghatározó problémákat, a társadalom, a politika és a gazdaság alapvető kérdéseit vitatták meg.

Az első napok az ismerkedés jegyében teltek: alternatív projekteken keresztül mindenki bemutatta az országát, a városát és az iskoláját, a nemzetközi büfében hazája specialitásait, majd valamely személyes tárgy megmutatásával az összes résztvevő elmesélte családja egy-egy tagjának jövőről alkotott elképzeléseit.

Az érdemi munka megkezdése előtt egy félnapos történelmi időutazás során az őskorból a jelenkorba repült a diákcsapat, és megtudhatta, mi és hogyan vezetett napjaink kihívásaihoz.

Ezt követően nyolc különböző munkacsoport alakult megoldási javaslatok és új perspektívák keresésére. Ehhez a diákok önállóan kutattak a rendelkezésükre álló szakirodalomban, forrásokat használtak, kritikai elemzéseket végeztek, valamint irodalmi és filozófiai szövegeket dolgoztak fel – mindezt természetesen német nyelven. Az együtt gondolkodás eredményeként megszületett gondolatokat pedig egy, a jövő nemzedékeinek írt levélben rögzítették.

A projekthét folytatásában újabb workshopokon neves szakemberek segítségével a kreatív írás (Dr. Moritz Hildt író és műfordító), a videoújságírás (Dörthe Hagenguth fotós), az alternatív dizájn, a filozófiai vita (Dr. Frithjof Reinhardt, a SchulBrücke – program atyja) és a rendezvényszervezés fortélyaival is megismerkedhettek a diákok, miközben továbbra is a jelenkor és a jövő kihívásaira keresték a megoldást.

A rendkívül tartalmas és olykor feszített tempójú programot közös kirándulások egészítették ki Greifswald óvárosába, a Max Planck Plazmafizikai Intézetbe és az 1990-ben lekapcsolt, jelenleg leszerelés alatt álló lubmini atomerőműbe.

A hazatérő diákok élménybeszámolóját hallva Nyiri István, a Radnóti Miklós Gimnázium intézményvezetője örül és a jövőben is támogatja ezt az iskolán kívüli tanulási lehetőséget: „Nagyon örülünk, hogy részt vehetünk ebben a programban: A célországbeli nyelvgyakorláson túl a tanulók hasznos ismeretekhez jutnak, fogékonyak lesznek számos problémára, proaktívvá válnak és nem utolsó sorban barátokat is szereznek.”

A következő tanévben október 5-13. között újabb nyolc radnótis élhet majd ezzel a remek lehetőséggel a francia határ közelében található Saarbrückenben.

A Schulbrücke-t rendező Német Nemzeti Alapítvány pártoktól független, nonprofit szervezet, melyet 1993-ban Helmut Schmidt volt német kancellár alapított Richard von Weizsäcker egykori német szövetségi elnökkel. A szervezet évente több alkalommal kínál lehetőséget számos európai ország 17-19 éves középiskolásainak, hogy hét napot töltsenek együtt tanulással és tapasztalatcserével. Rendszerint hat iskola nyolc tanulója utazik valamely német városba, hogy közösen fedezzék fel az Európában zajló változásokat, a nemzeti és az európai identitás egy-egy aktuális meghatározó kérdésével foglalkozzanak. Akik pedig nem szeretnének elszakadni a SchulBrücke-től, beléphetnek az Alumnibrücke-be, a jelenleg mintegy 3800 taggal rendelkező öregdiákok szervezetébe.

Felekné Csizmazia Erzsébet

Még szintén érdekelheti...