fejlesztés

Egy olvasó kérdései nyomán…

„Szeretnénk érdeklődni, hogy tudnak-e arról, hogy a Kiscsurgó utca környékén milyen felújítások zajlanak éppen?” – kérdezi Sz. K. dunakeszi lakos, aki levelét a városban működő valamennyi médium részére megküldte.

„Azt látjuk, hogy a Duna-parti partszakaszt éppen szélesítik, de mi lesz ott kialakítva és mennyire hosszan? Mivel a Kiscsurgó utcától Vác irányába a Duna soron végig nagyon rossz állapotban van a meder széle az út mentén, és sajnos rengeteg az illegális mederhasználat nyaranta (parkolás, szemetelés, hajótárolás) az autósok és a jetski-sek miatt, ezért már ideje volt valamit tenni. Hiába raktak ki két éve tiltó táblákat, csak lejárnak oda autóval nyaranta. Sőt, hétköznap délelőtt úgy járnak le a Felhő utca felől az egyirányú Kiscsurgó utcán keresztül a Duna sorra, hogy az már szinte sértő… szembe a forgalommal.”

Fotó: Sz. K.

Sz. K. személyes tapasztalatait megosztva azt írja, hogy van olyan autós, aki mindennap lemegy a partra, ahol az úszóstég mellett parkol, melynek környékéről mogorván elküldi a gyerekeket.

Sz. K. a Dunakeszi Polgár szerkesztőségébe is eljuttatott levelét így folytatja: „Olyan szóbeszéd járja, hogy megcsinálja az önkormányzat végre a Kiscsurgó utcában található magasfeszültség alatti nagy teret a Csendes közben, és végre egy normális parkoló lesz kialakítva. Ez igaz? Nagyon örülnénk neki mi helyiek, mert hétvégenként rémálom, ami itt zajlik turistaszezonban, parkolás címszó alatt. Kevés a kuka, kevés a parkolóhely és egyre több a turista. Padok meg nincsenek kirakva a Révtől felfelé a Duna soron sehol, vécézni meg a frissen felújított kis erdőbe járnak, mert a büfékben található vécéért kellene venniük egy ásványvizet, és az már nem fér bele” – írja Sz. K., akinek kérdéseire a dunakeszipost.hu megkeresésére Csoma Attila, a körzet önkormányzati képviselője az alábbi nyilatkozatot adta: „A  hír igaz, a Kiscsurgó utcai nagyfeszültség alatt valóban parkolókat alakít ki az önkormányzat,  hogy ezzel is enyhítse a terület parkolási problémáit. Szeretnénk a területen rendezettebbé tenni a parkolást. Jelenleg megerősítjük a partvonalat, ezáltal megszűnik az autós lejárat a mederbe a Kiscsurgó utcánál. A Duna soron a Duna felőli oldalon parkolókat hozunk létre. A cél tehát egy rendezettebb utcakép kialakítása, és kulturált parkolóhelyek biztosítása.”

Fotó: dunakeszipost.hu

 

Még szintén érdekelheti...