Sport

A Fazekas iskola leány labdarúgócsapata a tavalyi bronzérem után idén ezüstérmet nyert a diákolimpián

A tavalyi bronzérem után idén egyet feljebb lépve a dobogón, ezüstérmet nyert a Dunakeszi Fazekas Mihály Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola leány labdarúgócsapata az országos diákolimpia döntőjében Lőrincz László testnevelő tanár úr irányításával. A sikercsapat két erőssége volt az egykori kiváló labdarúgó, Lőrincz László két lánya is, akik nagypapájuk és édesapjuk labdarúgó karrierjét követve, egykoron majd profi labdarúgóként szeretnék bizonyítani tehetségüket. Az MTK Akadémia kötelékében futballozó Lőrincz lányok mellett az ezüstérmes csapat minden játékosát a legnagyobb elismerés illeti – mondta a Dunakeszi Polgárnak nyilatkozó Lőrincz László.

A testnevelő tanár számára – aki fiatal játékosként a BVSC és az Újpest kötelékben pallérozódott, felhúzhatta a magára a korosztályos válogatott címeres mezét, meghívást kapott az olimpiai válogatott keretében, felnőttként játszott az NBI-es Diósgyőr csapatában, éveken át ő vezette a góllövőlistát az NB III-as Dunakeszi színeiben. Így mi sem volt természetesebb számára, hogy a világszerte egyre népszerűbb női labdarúgást az ő iskolájukban is meghonosítsa. A szakmai tudás, az elszántság, rengeteg gyakorlás, a lányok ambíciója meghozta a sikert, amire bizonyság a diákolimpiákon elért kimagasló eredmények.

Hátsó sor balról jobbra: Horváth Lili, Lőrincz László, Szőke Janka, Lőrincz -Rainiss Regina Piroska
 
Első sor balról jobbra: Kocsis Zsófia, Pèk Auróra, Dósa Viktória, Lőrincz -Rainiss Lia Gizella, Bóka Anna Sára, Kókai Dorka

Rengeteg edzéssel, számos szabadrúgás-variációval, a támadás és a védekezés különböző változatainak gyakorlásával, nagyon sok edzőmérkőzéssel készültünk az idei országos megmérettetésre. Az eredményesen szereplő csapat kialakítása érdekében – a bajnokságban szereplő lányaim mellett – igyekeztem minél több lánnyal megszerettetni a labdarúgást, hogy a legjobb összeállításban léphessünk pályára a diákolimpia mérkőzésein – ismertette Lőrincz László, aki elmondta: szerencsére új szelek fújdogálnak, világszerte egyre népszerűbb a női labdarúgás, ami érzékelhető a mi szintünkön is.

Örömmel mondhatom, hogy hazánkban is egyre több klubnak van női labdarúgócsapata, ami jó hatással van a fiatal lányokra is, akik között – talán sokan nem is gondolnák – rengeteg tehetség van. Jó alapot kapnak a különböző sportágak – kézilabda, kosárlabda, atlétika – rendszeres művelése révén, kiváló a labdaérzékük. Ezt tapasztalom a városban sportoló fiatalok körében is. Mint mondtam, a sikerhez vezető út nem volt egyszerű, mert a csapat alapemberei mellé meg kellett találnom, vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy meg kellett győzni például az atletizáló, futásban országos szinten is kiválót teljesítő lányt, hogy vegyen részt a leány labdarúgócsapatunk közös felkészülésében. Örülök, hogy Bóka Anna Sára vállalta, és így ő is hozzájárult a csapat országos sikeréhez, hiszen remek a koncentráló képessége és a gyorsasága.  

A lányok szorgalmára és tehetségére utalva Lőrincz László elmondta, hogy a formába hozás időszakában nagyon sok edzőmérkőzést játszottak az iskola 7. osztályos fiúcsapata ellen, és többségében ezek az összecsapások a lányok győzelmével végződött.

A Fazekas leánycsapata az egyenes ági mérkőzéseket magabiztosan nyerte, de a döntőre egy kicsit elfáradtak, és így „csak” az ezüstérmet tudták megszerezni, amire mindannyian nagyon büszkék. Az országos siker mellett a sportszakmai sikerük értékét az is emeli, hogy a legyőzött csapatok között nem egy volt, amelynek gerincét a nemzeti bajnokságban szereplő klubok játékosai alkották.

A csapat edzőjének lánya, Lőrincz-Rainiss Lia Gizella szinte az utolsó pillanatig versenyben volt az olimpia gólkirálynői és a legjobb játékosa címéért, ám a végén a diákolimpia győztes felcsúti csapat játékosáé lett a babér, akikkel szemben a dunakeszi lányok alulmaradtak a fináléban. 

Nagyon büszke vagyok a lányokra, akik mindent megtettek a sikerért, maximálisan végrehajtották az edzői utasításokat, nemes küzdelemben maradtak alul a diákolimpia döntőjében – értékelt Lőrincz László, aki szerint szép jövő előtt áll a női labdarúgás Magyarországon is, ami inspiráló hatással lesz a dunakeszi iskolákban tanuló, sportoló lányokra is. – Bízom benne, hogy a következő diákolimpián a dobogón egy fokkal megint feljebb lépünk, sikerül elhódítani a győztest megillető kupát – hangzottak Lőrincz László testnevelő tanár optimista szavai.

Vetési Imre

Még szintén érdekelheti...