Sport

Dunakeszi versenyzőkkel a soraiban összesítésben a 2. helyen végzett a magyar csapat az oxfordi EB-n

Csak a házigazda Egyesült Királyság előzte meg a magyar csapatot az éremtáblán a Szervátültetettek és Művesekezeltek XI. Európa-bajnokságán. A tizenkét sportág különböző korosztályokban megrendezett viadalán összesen 41 arany-, 40 ezüst- és 42 bronzérmet harcoltak ki a mieink.

„Nagyon boldog vagyok, hogy amire 2019 óta készültünk, azt most sikerrel megvalósítottuk, hiszen a Covid-járvány következtében ez volt az első nemzetközi versenylehetőség a szervátültetettek számára. Az éremtábla önmagáért beszél” – adott gyorsértékelést Berente Judit, az EB-csapat vezetője, a Magyar Szervátültetettek Szövetsége elnöke, akit 2020-ban az Év Fogyatékos Sportolójának választottak. „Az külön öröm, hogy a járványfenyegetettség dacára mindenki egészségesen tért haza. A szervezők profik voltak a megelőzésben is” – tette hozzá.

A 26 ország részvételével Oxfordban megrendezett Európa-bajnokságon nyolc máj-, négy szív-, egy tüdő-, harmincegy vese- és öt csontvelőtranszplantált, valamint két művesekezelt magyar versenyző vett részt. Tizenkét sportágban (asztalitenisz, atlétika, bowling, darts, kerékpár, petanque, squash, tenisz, röplabda, tollaslabda, úszás, virtuális triatlon) mérték össze erejüket. A legeredményesebb sportágak az úszás, az atlétika, az asztalitenisz és a bowling voltak, de a petanque is hozott több aranyat.

„A Magyar Szervátültetettek Szövetsége hálás mindazoknak, akik segítettek abban, hogy a szervátültetett csapat részt vehetett az Európa-bajnokságon. Köszönet jár a lelkes szurkolótábornak is, hogy pluszenergiát adtak versenyzőinknek” – emelte ki Berente Judit.

  A sikeres magyar versenyzők között három Dunakeszin élő sportoló is szerepelt:

 Szabó Gabriella 2012 óta veseátültetett, a sikeres szervátültetés előtt – még a művesekezelés ideje alatt – kezdett el versenyszerűen asztaliteniszezni. Hazai és nemzetközi versenyeken is eredményes sportoló, rutinos versenyző.

Az Európa Bajnokság egyéni asztalitenisz versenyének napján egy születésnapi ezüstéremmel lepte meg saját magát.  A következő napon a női páros asztaliversenyen – szívátültetett társával, Pataki Csillával – ismét a dobogó második fokára állhatott, majd a vegyespárosok versenyét – veseátültetett társával, Kóka Zoltánnal – bronzéremmel zárták.

Dobos Judit kétszeres veseátültetett versenyzőnk. Az első veseátültetése 1991-ben történt, ez a vese nagyon sok évig segítette ahhoz, hogy teljes életet élhessen, de végül elfáradt és Juditnak ismét művesekezelésre kellett járnia, majd 2015-ben ismét kapott egy új vesét, ezzel egy úgy esélyt. A művesekezelés ideje alatt sem hagyta abba a sportolást, teniszezőként, később dartsozóként is sikeres versenyző lett.

Ezen az Európa-bBajnokságon az egyéni darts versenyt ezüstéremmel zárta, majd a tripla mix csapatának tagjaként – Dobos Péter csontvelőtranszplantált és Könözsy Péter veseátültetett társaival – szintén a dobogó második fokán zárták.  A teniszversenyek igen nehéz európai mezőnyében a női párosok között a negyedik helyen végeztek. Az Európa-bajnokságot így két ezüstéremmel zárta, mely érmek azért voltak különösen fontosak számára, mert tudta, hogy az unokájának mekkora örömet okoz vele.

Dobos Péter csontvelőtranszplantált sportoló. Korábban a mindennapokban teniszező, veseátültetett feleségét sok évig kísérte el a versenyekre, többek között az Európa-bajnokságokra is.
Derült égből villámcsapásként derült ki, hogy Ő is beteg: csontvelő-átültetésre volt szüksége, mely 2015-ben megtörtént, Péter így lett transzplantált sportoló. Gyermekkorától kezdve mindig sportolt, teniszezik, síel és dartsozik. Az egyéni darts versenyen sikerült megszereznie a korosztályos Európa-bajnoki címet, a tripla mix versenyében pedig ezüstérmet szerzett csapatuk.

Forrás: Feszt Tímea Diána/ Magyar Szervátültetettek Szövetsége

Fotó: Magyar Szervátültetettek Szövetsége

Még szintén érdekelheti...