Sport

Utolsó simítások atlétáinknál az Európa játékok előtt

Szenderffy Dánielt és Huller Dánielt, a VSD két kiválóságát kértük meg, meséljenek hogyan készülnek a közelgő Európa Játékokra, ami már kvalifikál a budapesti atlétika világbajnokságra is.

Június 20-ával megnyitja kapuit a krakkói Silesiain Stadion és még aznap 18:28-kor pályára lép Huller Dani a 800 méter selejtezőjében, őt követve 18:39-kor Szenderffy Dániel a hármasugrás selejtezőjében.

Atlétáinkat második otthonukban látogattuk meg, a Dunakeszi Magyarság Sportpálya atlétika pályáján. Szinte a magyar válogatott utazó csapatába kerülés örömeit sem tudták még megélni a srácok, hiszen folytatódnak a kőkemény edzések, felkészülés a napokon belül megrendezésre kerülő krakkói Európa Játékokra. Az utolsó simítások vannak hátra, velük beszélgettünk.

Idő sem volt még megélni a csapatba kerülés örömeit, máris keményen edzetek. Sikerült azért megünnepelni kicsit a csapatba jutást?

Huller Dániel

Huller Dani: Természetesen örülünk a csapatba kerülésnek és annak, hogy képviselhetjük egy ilyen nagy versenyen Magyarországot és az egyesületünket a Dunakeszi Városi Sportegyesületet.

Szenderffy Dani: Nem nagyon ünnepeltünk, de örültem, hogy engem választottak a csapat tagjának. 

Milyen edzésmunkát végeztek, így a verseny előtti héten?  

Huller Dani: Ilyenkor már semmi különlegeset nem csinálunk. Már inkább a stabilitásra törekszünk, ezért a megszokott edzésmunkát csináljuk.

Szenderffy Dani: Semmi extrát, laza edzések vannak, hogy kipihentek legyünk. Fejben komolyabb fókusz van ilyenkor, legalábbis nálam biztosan.

 Milyen utolsó simítások kellenek még, hogy a legjobb formátokat hozzátok?

Huller Dani: Természetesen az általános tortúra, mint masszázs és a mentáltréning. A sportcoachommal átbeszéljük a verseny előtti érzéseket, lelkileg is készülünk a megmérettetésre.

Szenderffy Dani: Amint említettem fejben is készülök, de emellett masszázs, jégkáddal és megfelelő étkezéssel készülök.

Szenderffy Dániel

Hogy áll a formaidőzítés?

Huller Dani: Egyelőre nem vagyok csúcsformában, de még két hónapnyi időm van ezt kisimítani.

Szenderffy Dani: Eddig úgy tűnik, hogy bomba! Körülbelül a 3-4. versenyre már nagyon jól összeállnak a dolgok és ez most a 4. lesz a szezonban.

Milyen motivációval indultok?

Huller Dani: Számomra nagyon fontos verseny a csapat Európa Bajnokság, de a fő célom az atlétikai világbajnokság, ami Budapesten lesz Augusztus 19-től 27-ig.

Szenderffy Dani: A lehető legjobb eredmény és helyezés a cél. Én életem legjobbját mindenképp meg szeretném javítani odakint.

Kik és miben segítették a felkészüléseteket?

Huller Dani: Mindenféleképpen a két nevelőedzőm, Maracskó Pál és Orosz Ákos, akik a legtöbbet segítették a felkészülésemet. Külön ki szeretném emelni Kiss-Simon Ildikó sportcoachomat is, aki a mentális fejlődésben segített.

Szenderffy Dani: Az egész VSD mögöttünk áll, és amivel tud, azzal segít. Legnagyobb segítség persze a két edzőm, Pali bácsi és Ákos.

Nem titok, hogy cél a budapesti világbajnokságra való kvalifikálás, milyen esélyekkel indultok neki a versenynek?

Huller Dani: Jelenleg 35. helyen állok a világranglistán és 56 induló lesz augusztusban.

Szenderffy Dani: Nekem nincs megcélozva a VB, nincs is sok esélyem a kijutásra, de a „kis Hullernek” mindenképp kimegyek szurkolni.

Távlati cél ugyan, de jövőre már itt az olimpiai kvalifikáció. Az Európa Játékok egy állomása az olimpiai kvalifikációnak?

Huller Dani: Igen ez egy nagyon jó pontszerzési lehetőség és a jövő évi szezont már most meg lehet alapozni az olimpiai kvalifikációra.

Szenderffy Dani: Nekem jövőre az EB van megcélozva, az olimpia még nagy falat lenne.

Európa Játékok után mi a következő megmérettetés?

Huller Dani: Felnőtt, illetve utánpótlás Országos Bajnokság, majd U23 Európa-bajnokság és a Gyulai memorial. A fő cél pedig a világbajnokság.

Szenderffy Dani: nekem az Országos Bajnokság

Nagyon sok sikert fiúk, szurkolunk!

Somfai Krisztina

Még szintén érdekelheti...