Kultúra

Szavak és színek – Balogh Edit új novellája

A minap jelent meg az Ébredés című antológia, melyben egy szívszorító novellával mutatkozott be a Dunakeszi Fazekas Mihály Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola egyik tanára, Balogh Edit is. Mi inspirál egy matematikatanárt arra, hogy novellát írjon? – kérdeztem a szerzőtől.

 

– Mindig is szerettem a kreatív feladatokat. A matematika mellett nagyon közel állt hozzám az irodalom és a festészet is. Középiskolás koromban írtam meséket, történeteket, melyet saját rajzokkal illusztráltam. Most, hogy gyermekeim már felnőttek, újból helyet kapott az életemben az önkifejezés ezen formája. Beiratkoztam egy meseíró kurzusra, majd elvégeztem néhány, a Magyar Íróképző által szervezett írótanfolyamot. Megalakítottuk a Pannonius Irodalmi Kört, melyben kölcsönösen segítjük, támogatjuk egymást írótársaimmal. Nekik köszönhetően mertem elküldeni novellámat egy pályázatra.

– Miről szólt ez a pályázat?

-2023 elején az Élő Irodalom – Élő Könyv Műhely vers- és prózaíró pályázatot írt ki „Ébredés” címmel. A témának a könyvborítón látható képhez kellett kapcsolódnia, s a novella nem lehetett több 7500 karakternél. Egyéb kikötés nem volt, így szabadon szárnyalhatott a képzeletem. Történetem magját egy igen szomorú esemény következtében született posztom adta, ezt egészítettem ki novellává. Miközben írtam, többször átalakítottam. Akár a szobrász, mikor egy agyagszobrot formáz. Addig gyúrtam, simogattam, míg el nem készült, s végre olyanná nem vált, amilyenné szerettem volna. Egy fájdalmas, szomorú, de reményteli írássá, mely nekem nagyon sokat jelent. Amellett, hogy mintegy terápiás jelleggel kiírhattam magamból az érzéseimet, még a szakmai zsűrinek is tetszett, s közel 300 mű közül beválogatták a 117 nyertes mű közé. Nagyon hálás vagyok Szilágyi Máriának (Cseppecskének) a megjelenésért és a június 24-én Budapesten rendezett könyvbemutatóért. A véletlen mindig érdekesen szövi a szálakat, ugyanis a bemutatón rám köszönt egy régi tanítványom, akinek egyik verse szintén szerepel a kötetben. Olyan büszke vagyok rá!

– Milyen terveid vannak még az írás kapcsán?

– Nagyon szeretek cikkeket írni, s ezáltal régi és új ismerősökkel találkozni. Egy érdekes, színes világ nyílt meg előttem. Beleláthatok kicsit mások életébe, gondolataikat tolmácsolva átélhetem egy részét mindannak, amit közvetíteni szeretnének. Mindemellett nyár végén várható egy mesegyűjtemény megjelenése, amelybe a Hiú királynő címmel írt mesémet válogatta be a szakmai zsűri. Ez egy igazi matekos mese. Akit érdekel, a Meskete.hu weboldalon megtalálhatja. Szeretnék még ehhez a történethez hasonló meséket írni.

– Egy írói vénával megáldott matematikatanár mivel tölti a nyári szünetet?

– Meg fogsz lepődni, festéssel. Régi vágyam teljesült idén. Egy óvodában és egy iskolában is volt minitárlatom, ahol a gyerekek szeretete, őszinte érdeklődése fogadta munkáimat. Ezen felbuzdulva online festőleckéket veszek és segítséget kértem egy művészkollégámtól is. Nagyon szeretnék fejlődni, de ehhez rengeteget kell gyakorolnom. Csodálatos élmény látni a víz és festék varázslatos játékát a papíron. Olykor incselkednek, egybeolvadnak, máskor éles határt szabva szétválnak. Békés, kreatív táncuk lenyűgöző eredménye a színek teremtette harmónia, s ezáltal az én belső egyensúlyom. Boldoggá tesz a szavak és a színek formálása!

B. Szentmártoni

Még szintén érdekelheti...