Kultúra

Tánc az életünk

2023. június 24-én, szombaton rendezte évzáró gálaestjét a névválasztásuk 15. évfordulóját ünneplő EtvieDanse Táncstúdió a VOKE József Attila Művelődési Központban. A francia eredetű szó jelentése: tánc az életem. A névválasztást a kiváló koreográfus Maurice Béjart: Életem a Tánc könyvének címe ihlette.

A gálaműsort Nagy Márta, a tánccsoportok művészeti vezetője nyitotta meg szívhez szóló köszöntőjével: „Ahogy az Énekek Könyvének nagy előszava mondja: az érzelmek kavarognak s szavakban is testet öltenek. Ha a szavak nem elegendőek, akkor a beszéd sóhajjá alakul. Ha a sóhaj nem elég, dalra fakadunk. Ha az ének sem elég, akkor önkéntelenül a kezünkkel táncoljuk el, s a lábunkkal dobogjuk ki az érzéseinket.”

Ezt követően a táncé volt a főszerep. A 39 varázslatos koreográfiát felsorakoztató műsorrendben négy különböző korosztályú gyermekcsoport, Rubint, Smaragd, Zafír és Ametiszt (igazi ékkövek), és egy felnőtt hölgyekből, illetve egy házaspárokból álló társastánccsoport is fellépett. Ők többnyire a gyerekek szülei, akik méltó példával járnak elöl a szabadidő értékes eltöltésében. A gálaest során mindenki megtalálhatta a számára leginkább tetsző produkciót, kedvelje bár a musicalek, moderntánc világát vagy a balettet, illetve jazzkoreográfiákat. Varázslatos jelmezek, felszabadult táncosok, izgatott táncpedagógusok, büszke szülők, lelkes közönség és ámulatba ejtő virtuóz táncok. Ezek jellemezték az estet, melyen Nagy Márta fontosnak tartotta kiemelni, hogy

„a táncművészet olyan ismereteket ad, olyan nyitottságot jelent és hordoz, mely a társadalom szerkezetében a legszélesebb körben, gyakran a legváratlanabb helyeken teremthet értékeket. Kollégáimmal közösen azt szeretnénk, hogy amit itt velünk megtanulhatnak gyermekeik, arra később is bizton építkezhessenek.”
Nagy Márta és tanítványai

A gálaest egy része a lezárásról, búcsúzásról, s egyben a biztató jövőről szólt. Négy növendék, akik közel tíz éve a tánccsoport tagjai, új utakra lépnek: „Ők azok, akik annyi csodálatos emlékkel kötődnek hozzánk és remélem, megmaradunk jó emlékezetükben, de most tanulmányaik más városba szólítják őket, illetve Nagy Emma professzionális oktatás keretein belül folytatja útját. A mai nap azonban ne a búcsúzásról szóljon, hanem a bizakodásról. Bízom abban, hogy felkészültségükkel beilleszkedhetnek majd a kultúra, a művészeti alkotás, a felsőfokú oktatás rendszerébe, és újabb kihívásokkal is szembe nézhetnek” – szólt a búcsúzó növendékekhez Nagy Márta, majd így folytatta:

„Minden nemzedéknek feladata és felelőssége, hogy a nemzet szellemi örökségét alázattal óvja és építse tovább. Bárhova kerülnek is, fogadják, kövessék, vallják és továbbra is műveljék a tudás, és a műveltség szükségességének a kultuszát. Legyenek valódi, a létező világban élő, nyitott szívű és szellemű emberek.”

A gálaest zárásaként a We are the World nagysikerű sláger zenéjére táncolták el érzéseiket az EtvieDanse Táncstúdió táncosai, akikre hamarosan egy nemzetközi megmérettetés vár, hiszen a művészi látványtánc Európa-bajnokságon 16 koreográfiával képviselik városunkat hazánk színeiben. Szeretettel gondolunk rájuk, és eredményes szereplést kívánunk nekik és művészeti vezetőjüknek, Nagy Mártának.

Balogh Edit/Dunakeszi Polgár

Még szintén érdekelheti...