ünnep

Az állami ünnep alkalmából kitüntetéseket adott át a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten

Rétvári Bence hangsúlyozta: azoknak a munkáját ismerik el, akik erőn felül tettek a közösség szolgálatáért. Az ilyen embereknek köszönhető, hogy a magyarság 1100 évvel a honfoglalást követően még mindig a Kárpát-medence vezető nemzete – fűzte hozzá.

 „Önök azt választották, hogy a hivatásuknak és a közösség szolgálatának élnek. Ezt köszönjük meg a mai napon” – fogalmazott Rétvári Bence, aki végül Szent István királynak az Imre herceghez szóló, a béke megőrzésének fontosságát hangsúlyozó intelmét idézte.

Térségünk kitüntetettjei az alábbi elismeréseket vehették át:

A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE POLGÁRI TAGOZAT

Kenyeres Oszkár, a Hazajáró című műsor szerkesztője, a Hazajáró Egylet alapítójának a Kárpát-medence természeti és kulturális értékei mellett a helyi magyarság mindennapjait bemutató, a természetjárást népszerűsítő tevékenysége, különösen a „Hazajáró” című műsor készítése során végzett színvonalas és odaadó munkája elismeréseként.

Moys Zoltán író, rendező, a Hazajáró Egylet alapító elnöke, a Börzsöny Akciócsoport alapítója a Kárpát-medence természeti és kulturális értékei mellett a helyi magyarság mindennapjait bemutató, a természetjárást népszerűsítő tevékenysége, különösen a „Hazajáró” című műsor készítése során végzett színvonalas és odaadó munkája elismeréseként.

Moys Csaba, Kucsák Gábor, Kenyeres Oszkár

Mihályi László cukrászmester, a váci Mihályi Patisserie tulajdonosa, a magyar cukrászat gazdag hagyományait nemzetközi trendekkel ötvöző, innovatív cukrászművészete elismeréseként.

A MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT POLGÁRI TAGOZAT

Kucsák Gábor könyvkötőmester, a Kucsák Könyvkötészet és Nyomda tulajdonosa, ügyvezetője, a Magyar Kolping Szövetség Váci Kolping Családja elnöke, a Vác Városért Alapítvány kuratóriumi elnöke, nagy szakértelemmel végzett munkája, valamint a helyi közösségért folytatott fáradhatatlan tevékenysége elismeréseként.

A MAGYAR EZÜST ÉRDEMKERESZT POLGÁRI TAGOZAT

Lukácsné Tamás Katalin, a Lukács és Tamás Kft. tulajdonosa, ügyvezető igazgatója a gépjárműjavítás és -kereskedelem területén végzett, négy évtizedes kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként.

Kiss Stefán Mónika, a Memento Mori – Váci legenda című kalandfilm rendező-producere a magyar történelem, valamint művészet- és egyháztörténet fontos időszakait, illetve jeles személyiségeit bemutató filmjei elismeréseként.

Kiss Stefán Mónika és Rétvári Bence parlamenti államtitkár

Még szintén érdekelheti...