Sport

Idén is lesz Duplakanyar futóverseny

A nagy sikerre való tekintettel idén is megrendezik a Duplakanyar futóversenyt szeptember 2-án, Nagymaroson. A különleges versenyen indulók két országot, három folyót és két hidat érintve megkerülik a Dunakanyart és lehetőségük lesz átfutni a Duna alatt is.

Még nem késő regisztrálni az ország egyik legizgalmasabb futóversenyére, a Duplakanyarra, amelyen tavaly mintegy 900 sportoló vett részt.

Idén is három kategória közül választhatnak az érdeklődők.

Az egyéni versenyen 5, 12 és 62 kilométeres távon tehetik próbára állóképességüket a sportolók. Mindhárom táv résztvevői átfutnak a Duna alatt és érintik a Dunakanyar mindkét oldalát.

Lehetőség van csapatban is indulni, itt már 62 kilométeres távot kell megtenniük a futóknak. A hosszútávon induló versenyzők 2 országot, három folyót és két hidat érintve megkerülik a Dunakanyart és átfutnak a Duna alatt Visegrád irányából.

A szervezők a 18 év alattiak nevezését is várják 5, 12 és 62 kilométeres távra. Nekik a nevezés díjtalan.

A Duna Menti Regionális Közmű Zrt. (DMRV Zrt.) az indulók részére megnyitja a Nagymaros és Visegrád közötti közműalagutat, amely a Duna medre alatt húzódik. A Magyarországon egyedülálló alagútban a verseny résztvevői sétálva haladhatnak át. Az időmérést az alagút két oldalán megállítják, illetve újra indítják majd a szervezők. A DMRV Zrt. minden áthaladó számára igazolást állít ki, amely igazolja, hogy a résztvevő száraz lábbal átsétált a Duna alatt.

Az alagutat csak nevezéssel rendelkezők használhatják.

Forrás: 0627.hu

Még szintén érdekelheti...