kutatás-tudomány

Idén is meghirdeti űrkutatási csapatversenyét a MANK

Irány az űr! elnevezéssel harmadik alkalommal hirdet űrkutatási csapatversenyt a magyarországi és a határon túli magyar középiskolások számára a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT).

Az űrkutatási csapatversenyre szeptember 1-jétől 22-ig várják a négyfős csapatok – három tanuló és egy felnőtt mentor – nevezését az esemény honlapján (iranyazur.hu), ahol minden további információ is megtalálható – tájékoztat az MTI.
    A Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával megvalósuló verseny három online fordulóból áll, majd a legjobbak egy személyes részvétellel zajló döntőn mérik össze a tudásukat számos természettudományos témában, mint a fizika, kémia, biológia vagy a földmegfigyelés – írták a MANT honlapján.
    Az első forduló idén is feleletválasztós kérdésekből áll, a feladatsor szeptember 29-én lesz elérhető az esemény honlapján.
    A versenyt, a minisztérumon kívül, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány, valamint a REM Kutató, Fejlesztő, Innovációs és Oktató Zrt. támogatja.
    A MANT előző, 2021-ben induló megmérettetésére 150 csapat nevezett be. Végül öt csapat mérte össze tudását a döntőben, hogy elnyerjék a minisztérium által felajánlott jutalmak egyikét, illetve a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány különdíjait. Tavaly az első helyezést a budapesti Kempelen Farkas Gimnázium Polaris csapata érte el, így ők utazhattak el a hollandiai Noordwijkbe, az Európai Űrügynökség (ESA) legnagyobb létesítményébe, az Európai Űrtechnológiai Központba (ESTEC).

Még szintén érdekelheti...