Kultúra

Vivát Petőfi! Vivát Sajdik Ferenc!

A 44 éve töretlenül és megszakítás nélkül működő Iskolagaléria az őszi tárlatával Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját ünnepli. Országosan sokféle módját választották a települések, az intézmények, az iskolák, hogy büszkeséggel feltekintsenek legfiatalabb költőóriásunkra. Mi, dunakesziek, itt a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában a Kossuth-, Munkácsy-, Prima Primissima díjas, és nem mellesleg Dunakeszi Város Díszpolgára címmel kitüntetett Sajdik Ferenc kiállításba rendezett alkotásaival ünnepeljük Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját.

Sajdik Ferenc szívéhez mindig is közel állt Petőfi Sándor költészete és személyisége. Ezt bizonyítja az 1999-ben megjelent Mosolygó Sándor és Somolygó János, valamint a 2008-ban kiadott, A helység kalapácsa című kötete is. Mindkettőnek újabb kiadása jelent meg az elmúlt napokban. Az évfordulóra Sajdik Ferenc az elsők között, ha nem a legelsőként kezdett készülődni a Vivát Petőfi! Élet-rajzok című könyvével. „Sajdik nagyszerű ötlettel tiszteleg (a költő) emléke előtt. Megragadták a Petőfihez fűződő anekdoták, történetek, úti jegyzetek, gyerekkorának, ifjúságának kalandjai, és most itt vannak elénk teremtve derűs, életvidám rajzokban” – olvasható a Holnap Kiadó könyvajánlójában. Az Iskolagaléria Vivát Petőfi! című kiállításának ügyét sok-sok Petőfi- és Sajdik-rajongó, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolát szerető személy karolta fel. Elsőként Sajdik Ferenccel szövetkeztünk, s hónapok óta terveztük a dunakeszi tárlatot. A váci Madách Imre Művelődési Központ kölcsön adta galériánknak A helység kalapácsa általuk gyönyörűen bekereteztetett teljes kollekcióját, a Holnap Kiadó pedig engedélyével járult hozzá, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdonát képező Vivát Petőfi! grafikai sorozatból készült azonos című kötet nyomdai reprodukcióiból válogathassunk.

Harangozó Katalin művészeti menedzser, a tárlat rendezője

A megnyitó idejére kitelepült az iskolába a dunakeszi Líra Könyvesház, asztalaikon felvonultatva a forgalomban lévő összes, Sajdik Ferenc illusztrálta könyvet, melyeket az est folyamán 20% kedvezménnyel lehetett megvásárolni. A közönség élt a csábító lehetőséggel, hiszen dedikálásra is készültünk. Sajnos ez, és a művész személyes jelenléte a megnyitó előtti napon történt váratlan esemény miatt elmaradt, de mégsem maradtunk Sajdik Ferenc nélkül. Körülvettek és körülvesznek bennünket a művei. „Ámulva és elragadtatva nézzük, hogy milyen könnyedén hangolódik rá s rajzolva-festi látható képét e bumfordian tenyeres-talpas történetnek”(Csukás István) A helység kalapácsa lapjain. A Vivát Petőfi! illusztrációin „rajzművészetének szellemességét, játékosságát, báját, karaktert teremtő bravúrját” csodáljuk a kétszáz évvel ezelőtti világ megjelenítésében, melyben hol itt, hol ott felbukkan a költő.

Száraz György, a Magyar Lovaregylet elnöke

Sajdik Ferenc hiányát oldották a kettős megnyitó előadói; Száraz György, a Magyar Lovaregylet elnöke, a családjaik közötti közvetlen szomszédi kapcsolat gyermekkori emlékeit, valamint a Sajdik család lovas múltjának különleges epizódjait idézte meg lebilincselő mesélő kedvvel. Mészáros Ákos, az Új Ember és a Magyar Kurír újságírója ötvenhárom évnyi barátságuknak, a Ludas Matyinál együtt eltöltött tizennyolc évnek gazdagságából szemezgetett. Értő, érző avatottsággal mutatta be Sajdik Ferencet, az alkotó művészt és embert, s egy művészettörténész alaposságával elemezte műveit, ars poeticáját, alkotó módszereinek sokoldalúságát.

Mészáros Ákos újságíró

A megnyitó estjére összegyűlt kiváló közönség szeretetteljes lelkesedéssel fogadta kiállításmegnyitóink gyakori szereplőit, a Trio Brillo Kamarazenekar tagjait; Juhász Teréziát (gordonka), Bergl Noémit (zongora) és Dobai Szabolcsot (hegedű).

Trio Brillo Kamarazenekar

Egyetemistává cseperedett versmondóink, Lengyel Anna és Lengyel András egy-egy Petőfi-verssel színesítette Sajdik Ferenc grafikusművész kiállított művei, illusztrált kötetei által gazdaggá, elevenné, ismerősként szerethetővé varázsolt Petőfi-képet.

A megnyitó után a vendéglátásban is remekelő kőrösis tanárnők gyönyörű és finom ünnepi szendvicsekkel terített asztala várta a képnézegetésből, könyvvásárlásból, a találkozások kölcsönös öröméből a fogadóterembe betérő vendégeket.

Harangozó Katalin művészeti menedzser, a tárlat rendezője

Fotó: Bea István

Még szintén érdekelheti...