oktatás

A szülők úgy érzik, érdemes minél fiatalabb korban elkezdeni a gyermekek pénzügyi oktatását

A szülők többsége szeretné már egészen fiatalon elindítani gyermekét a pénzügyi tudatossághoz vezető úton és megtanítani nekik, hogyan kell kezelni, értékelni a pénzt – derült ki az OTP Bank friss felméréséből. Tízből hat megkérdezettnek ugyanakkor nehézséget jelent az ismeretek átadása.

Az OTP Bank egy könnyen használható honlapot hozott létre, hogy segítséget nyújtson a családoknak a pénzügyi nevelésben.

A magyar szülők 67 százaléka több információt próbál átadni a pénzügyekről, mint ahogyan őket támogatta a témában saját családjuk – derült ki az OTP Bank friss felméréséből. A gyermekekkel kisebb korukban kezdenek el pénzügyekről beszélgetni, mint ahogy az a korábbi generációk esetében történt. Több mint nyolcvan százalékuk szerint már egészen kis korban el kell kezdeni a pénzügyi tudatosságra való nevelést, például megtanítani a pénz értékét. A nyitottság ellenére sokan továbbra is csak az általános iskolás korban (48 százalék) kezdenek el beszélgetni a gyermekükkel a pénzügyekről, de például 8 százalékuk vár, míg a gyermeke középiskolás nem lesz.

Tízből nyolc szülő szerint a szülői mintának kiemelt szerepe van ebben a témában is, ugyanakkor a megkérdezettek több mint kétharmadának nehézséget jelent a témában az ismeretátadás, ennek fő oka a megalapozott pénzügyi tudás hiánya. Sokak számára az okoz nehézséget, hogy a témáról gyermekük korának megfelelően beszéljenek, de olyanok is vannak, akik szerint a gyermeküket nem érdeklik a pénzügyek.

„A szülők nincsenek könnyű helyzetben, ha gyermekük pénzügyi neveléséről van szó, hiszen ez egy rendkívül összetett kérdés. Az OTP Banknál úgy gondoljuk, a tudatosság a legjobb pénzügyi befektetés, ezért elengedhetetlen, hogy segítsük a szülőket, megfelelő hátteret biztosítsunk nekik a gyermekeik pénzügyi felkészítéséhez. Ezt a célt támogatja a folyamatosan frissülő dedikált oldalunk: akovetkezolepes.hu. Itt gyakorlati anyagokkal, videókkal és szakértői cikkekkel segítjük a szülőket abban, hogy hatékonyan tudják átadni gyermekeiknek a pénzügyi ismereteket, így a család még tudatosabban intézheti pénzügyeit” – mondta Takács Domokos, az OTP Bank bankkapcsolati területének ügyvezető igazgatója. 

Milyen módszereket alkalmaznak már most is a szülők? A felmérés keretében megkérdezettek szerint például a zsebpénzzel próbálják rávezetni gyermekeiket a pénz értékére, így motiválják gyermekeiket a megtakarításra, a pénz beosztására. A pénzügyi tudatosságot fejlesztő játékokkal, applikációkkal ötből egy szülő próbálkozik, mások házimunkával és diákmunkával próbálják a felnőtt életre és a pénz értékelésére tanítani a gyermekeiket. Sajnos nem elhanyagolható arányban (8%) vannak olyan szülők is, akik egyáltalán nem próbálkoznak a gyermekeik pénzügyi fejlesztésével, nekik is érdemes ellátogatniuk az oldalra.

OTP Bank Kommunikáció

Címlapkép: Getty Images

Még szintén érdekelheti...