Belföld

Rétvári Bence: minden pedagógus jól fog járni a béremeléssel

Minden pedagógus jól fog járni a béremeléssel, a következő években minden tanárnak, minden óvónőnek emelkedni fog a fizetése – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence közölte, az új kategóriákban magasabb értékben lettek meghatározva a minimális keresetek, ez a gyakornokok esetében bruttó 528 ezer forint, a Pedagógus I. kategóriában 538 ezer forint, Pedagógus II. kategóriában 555 ezer forint, Mesterpedagógus esetében 630 ezer forint, egy Kutatótanár esetében pedig 750 ezer forint.
    Lesznek, akik „duplán jól járnak”, ilyenek a pályakezdők, hiszen az ő bérük nem lehet kevesebb 528 ezer forintnál, valamint a többieknél nagyobb mértékben emelkedik a fizetése azoknak is, akik hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkoznak, hiszen nekik húsz százalék többlet jár – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzáfűzte, a teljesítménybérezés miatt azok is jól járnak, akik többet tesznek a gyermekekért.
    Rétvári Bence megjegyezte: a baloldal az elmúlt egy-két évet azzal töltötte, hogy próbálta megakadályozni az uniós források megérkezését, „hétről hétre újabb és újabb álhírekkel próbálták elgáncsolni a béremelést, de csak ideig-óráig tudták húzni a folyamatot”.
    Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán jelentette be, hogy megérkezett az írásos garancia az Európai Bizottságtól, így január elsejétől 32,2 százalékkal emelkedik a pedagógusok bére. Az operatív programban szereplő összeg áll rendelkezésre, azaz 530 millió euró érkezik az idei évre – közölte.

MTI

Még szintén érdekelheti...