Kultúra

Légy merész, célhoz érsz…

Lelkem zenéje/ Hangok kavargó tüze/Örvénylő dallam.

Szinte még érezni a karácsony mézeskalács illatát, s az új esztendőbe fordító szilveszter este mámorító érzését, s máris újabb felejthetetlen élmény várta Dunakeszi zenekedvelő lakosságát.

2024. január 12-én 19 órakor tartotta Újévi koncertjét a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar. Míg gyülekeztek a nézők, Csoma Attila, a VOKE JAMK igazgatója elmondta nekem, hogy az első Újévi koncert 2014-ben volt és sorrendben ez a 11. lenne, de a járvány miatt egy előadás kimaradt, így most 10. alkalommal kerül megrendezésre. Ez a rendezvény mindig kitüntetett alkalom az intézmény és a város életében, hiszen ez az év első nagy, nyilvános kulturális eseménye. Igazgató úr kérésemre mesélt arról, hogy maga is nagy zenekedvelő, szórakoztatja, kikapcsolja a zene, még dudorászni is szokott otthon. „A zene az mindenkinél ott van, valamelyik polcon, számomra fontos helyen.”  Hogy ez mennyire igaz, mi sem bizonyítja jobban, hogy a nézőtér teljesen megtelt, s a zenekedvelő tömeg óriási tapssal üdvözölte a zenészeket és Farkas Pált, a zenekar vezetőjét és karmesterét.

Dióssi Csaba, Dunakeszi város polgármestere köszöntőjében elmondta, hogy az idei évben két kerek évfordulót ünneplünk, hiszen 40 éve alakult a zenekar és ez a 10. Újévi koncert, majd megköszönte a zenekarnak, hogy már több mint tíz éve járulnak hozzá izgalmas, érdekes koncertjeikkel Dunakeszi pezsgő kulturális életéhez. Külön megköszönte a fellépő művésztanároknak és Farkas Pál zenekarvezetőnek azt a színvonalas munkát, melyet a város tehetséges fiataljainak tanításában vállalnak. Végezetül sikeres és boldog új évet és jó szórakozást kívánt a közönségnek.

A két felvonásos, közel háromórás zenés est Strauss Cigánybáró című operettjének nyitányával kezdődött, mely során kivetítőn kaptunk egy képes ízelítőt a zenekar 2023-as évéről. „Tavaly 134 fellépésünk volt, mely egy rekord az életükben”- tudhattuk meg az est háziasszonyától, Somogyi Ágnestől, aki a zenei élményt számos szívet melengető, érdekes történettel, idézettel tette még komplexebbé.

A koncerten fellépett Baranyai Anett, a Magyar Állami Operaház, Simon Boglárka és Jenei Gábor, a Madách Színház művészei, Zhang Yu Carolyn, az opera nagykövete, Kínai Művészeti Központ Zenetagozatának vezetője és Domoszlai Sándor magánénekes, aki többek között a Cigánybáró című operettből Barinkay belépőjét énekelte, mely számomra meg is fogalmazta a 2024-es évem mottóját: „Légy merész, célhoz érsz…”

„Az új év koncert nélkül olyan, mint a szilveszter pezsgő nélkül.” – mondta Somogyi Ágnes.  Ezen az esten volt mindkettő, hiszen a fellépők a Denevér című operett Pezsgő-tercettje után Farkas Pállal együtt kívántak boldog új évet. A szünet után újabb élménycunami következett. Az operett mellett (Huszka Jenő: Mária főhadnagy, Szirmai Albert: Mágnás Miska), bepillantást nyerhettünk egy bravúrosan és játékosan előadott operarészlet erejéig Offenbach: Hoffman meséibe. De találkozhattunk az Operaház (VOKE JAMK) fantomjával is. A hangulat fokozódott: ne hagyd ABBA! A fellépő művészek Abba-slágerekkel zárták a 10. jubileumi koncertet.

A közönség vastapsaiban minden benne volt. Művészi bravúrokkal átitatott, kellemesen megborzongató, olykor könnyeket fakasztó, máskor kacagtató, katartikus élményben volt részünk. Köszönjük Dunakeszi Szimfonikus Zenekar és boldog születésnapot kívánunk!

Balogh Edit

Fotó: Tóta Krisztián

Még szintén érdekelheti...