aktuális

Kammerer Zoltán polgármester: A Képviselő-testület megszavazta Göd idei költségvetését

„Tavaly a májusi hivatalba lépésem után néhány hét alatt kellett elfogadtatnom a város 2023-as költségvetését, és lefektetnem Göd zavartalan működésének pénzügyi alapjait. Az elmúlt években már annak is örülni kellett, ha nyár elejére megszavazták a képviselők az adott évre vonatkozó költségvetést, az effajta pénzügyi tervezetlenség pedig kaotikus állapotokhoz vezetett, sokszor a működésképtelenség szélére sodorva Gödöt” – írja hírlevelében Kammerer Zoltán polgármester.

A városvezető tájékoztatóját így folytatja: „Ehhez képest fontos mérföldkő városunk életében, hogy a korábbi évek trehányságával szemben idén február 8-án a képviselő-testület az önkormányzati törvényben előírt határidőn belül fogadta el Göd 2024-es költségvetését. Mindenekelőtt szeretném megköszönni képviselőtársaim munkáját. Elértük, hogy a testületi ülések – a korábbi, nemegyszer éjszakába nyúló veszekedések helyett – megválasztásom óta békében, egyetértésben, egyfajta alkotói nyugalomban zajlanak. Örülök neki, hogy ma már együtt tudunk dolgozni, Göd érdekeit szem előtt tartva.

Munkában az önkormányzat képviselő-testülete

Az elfogadott költségvetés alapján jól látszik, hogy az elnyert TOP Plusz pályázatoknak, valamint a Pest Vármegye Önkormányzatával megkötött szerződéseknek köszönhetően annyi forrás áll 2024-ben városunk rendelkezésére, amennyi a működőképesség, a folyamatos pénzügyi likviditás és a város által nyújtott szolgáltatások színvonalának növelése mellett korábban soha nem látott fejlesztésekre biztosít lehetőséget.

Csak hogy a legjelentősebbeket említsem: még az idén költségvetési forrásból új aszfaltutakat építünk, valamint meglevő szilárd burkolatú utakat újítunk fel, jelentős járdaépítéseket/felújításokat is finanszírozunk. Fejlesztjük, illetve korszerűsítjük: a közvilágítást; szinte az összes gödi játszóteret és a kiserdőt; a buszmegállókat. Bővítjük a közterületi térfigyelőkamera-hálózatot, kiépítjük a talajvíz és a levegő tisztaságát, valamint a zajszennyezettséget ellenőrző monitoringrendszereket is. Számoltunk a megemelkedett pedagógusbérekkel, és több forrást biztosítunk a város intézményeinek fenntartására, mint eddig.

A korábbi városvezetés a pénzügyi egyensúly megteremtését ingatlanértékesítésekkel kívánta biztosítani, ezzel szemben mi nem akarjuk elherdálni a közvagyont, így nem adunk el városi ingatlant. A jól megtervezett 2024-es költségvetési egyensúly megteremtéséhez nincs szükség hitelfelvételre sem.  Elődeink visszautasították az állami támogatást új bölcsőde építésére, mi viszont éltünk ezzel a lehetőséggel, már folyik az új bölcsőde tervezése, amit 2025 szeptemberében nyitunk meg. Megvesszük és újranyitjuk a felsőgödi postát, már készülnek a műszaki tervek a strand fejlesztésére, valamint az új önkormányzati ügyfélszolgálat kiépítésére és a Széchenyi Csárda épületének felújítására.

Kammerer Zoltán polgármester az elért eredmények mellett felvázolta a biztató jövőt is

Az elmúlt nyolc hónapban városi rendezvényeinkkel közösséget építettünk, megoldottuk az évek óta húzódó zöldhulladék-szállítás ügyét, felszámoltuk az illegális lerakókat, befejeztük két jelentős főút felújítását, átadtunk új játszóteret, a közbiztonság érdekében újabb térfigyelő kamerákat szereltünk fel, bővítettük az önkormányzati rendészet állományát, és újraindítottuk a Gödi Körképet. Ha ilyen tempóban haladunk tovább együtt, akkor a következő tíz évben elérjük, hogy minden belterületi közút szilárd minőségű burkolatot kapjon, és minden utcában legyen járda, a város pedig minden eddiginél élhetőbb és rendezettebb legyen” – vázolja fel a biztató jövőt Kammerer Zoltán, Göd polgármestere.

Még szintén érdekelheti...