Kultúra

Böjti karikázó a Piarista Kilátó Központ Anzelm-kertjében

Tizenegy környéki néptáncegyüttes hölgy tagjai jártak körtáncot Virágvasárnap délutánján a váci Piarista Kilátó Központ Anzelm-kertjében, éltetve a régmúltban gyökerező böjti karikázó hagyományát.

Az esemény védnökeként Imre Zsolt, a Váci Polgári Fórum elnöke, a Fidesz-KDNP pártszövetség polgármester-jelöltje elmondta: kiváltképp öröm számára, hogy köszöntheti a hagyományteremtő szándékú kistérségi alkalmon résztvevő néptáncosokat, kísérőiket és az érdeklődőket, annál is inkább, mert maga is játszik népi hangszeren, tárogatón.

– Megfordult a fejemben, hogy szívesen meg is szólaltatnám a tárogatómat ezen az eseményen, de a böjti karikázó egy zeneszó nélküli, csak énekkel kísért táncos hagyomány, kifejezetten a női lélek megtisztulása jegyében, úgyhogy az a tisztem maradt, hogy mindenkit nagy tisztelettel köszönthetek és a nagyhét küszöbén mindenkinek áldott Húsvétot kívánhatok erről a helyről is – fogalmazott Imre Zsolt, átadva a mikrofont az egyik ötletgazdának, szervezőnek, hogy foglalja össze a körtánc hagyományának hátterét.

Imre Zsolt és Makkos Rozi

Makkos Rozi főszervező elmondta, a böjti karikázó a lányok, asszonyok húsvéti lelki felkészülését hivatott szolgálni, a körtánc közben a nagyböjtre tekintettel nem szólhat hangszeres zene, csakis a résztvevők énekhangja, férfiak nélkül táncolva a nők megmutathatják erejüket, lelkük tisztaságát és összhangját, érzelmi világukat, nyíló virágokat jelképezve tiszteleghetnek Jézus előtt, köszöntve a tavaszt, örvendezve a megújulásnak.

Ezúttal tizenegy környéki néptáncegyüttes lányai, asszonyai elevenítették fel ezt a szép böjti hagyományt az Anzelm-kertben.

Forrás: vaconline.hu/Ribáry Zoltán

Fotó: a szerző és Makkos Rozi Facebook-oldala

Még szintén érdekelheti...