aktuális

Együttműködési megállapodást kötött a Gondosóra program és az OMSZ

A Gondosóra program még hatékonyabbá tétele érdekében együttműködési megállapodást kötött az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. szerdán Budapesten, az OMSZ központjában.

Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Miniszterelnöki Kabinetiroda képviseletében hangsúlyozta: a gondosóra életeket ment, az OMSZ missziója ugyanez. A két szervezet eddig is egymást segítve dolgozott, most az együttműködés hivatalossá válik és új szakaszba lép: még gyorsabban megérkezhet a „segítség egy gombnyomással” – utalt a gondosóra szlogenjére a főtanácsadó.
    Kifejtette: a mentők gyorsaságán és szakértelmén nagyon sok ember élete múlik, itt minden másodperc számít; a magyar emberek hálásak az OMSZ csaknem tizenötezer munkatársának. Magyarország kormánya elkötelezett a betegellátás minden szintjének jobbá tétele, fejlesztése, az egészségügyben dolgozók munka- és életkörülményeinek javítása mellett – jelentette ki Nyitrai Zsolt.
    Felidézte, 2010 óta ezer mentőautót cseréltek le, 107 mentőállomás megújult és megépült 41 új, emellett nagy tételben szerezték be a legmodernebb mentéstechnikai eszközöket.


    „A veszélyek korát éljük, különösen fontos a biztonság, az idős emberek biztonsága is” – hangoztatta a főtanácsadó. Hozzátette, a nyugdíjasok erkölcsi és anyagi megbecsülése mellett kiemelkedően fontos a biztonságuk is, ezért indította el a kormány az Európában egyedülálló Gondosóra programot.
    Az ingyenes programba már több mint hatszázezer 65 év feletti ember regisztrált, a gondosóra eddig nagyságrendileg tízezer életet mentett meg, a kontaktszemélyeket, hozzátartozókat több mint 16 ezer alkalommal értesítették, a diszpécserközpont munkatársai csaknem 15 ezer órán keresztül beszéltek az ügyfelekkel – részletezte Nyitrai Zsolt. Közölte: a gondosóra biztonságot ad az idős embernek és megnyugvást a hozzátartozónak.


    Juhász Roland, a Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta, Magyarország legnépszerűbb jelzőkészülékes szolgáltatása a Gondosóra program, amelyben több mint 130 diszpécser fogadja a hívásokat. Az ő tudásuk, szakszerűségük biztonságot ad a felhasználóknak.
    Nagyobb bajnál a mentőszolgálatot értesítik, kisebb probléma esetén viszont a diszpécserek adnak segítséget, ezzel is tehermentesítve a mentőket – fejtette ki az igazgató. Hozzáfűzte, az eddigi közös munka továbbfejlesztése a cél, hogy a gondosóra diszpécserközpontjától a mentésirányítás minél pontosabb információkat kapjon. Vészhívásnál a gondosóra helymeghatározási funkciója hatalmas segítség a mentésirányítás számára – jegyezte meg Juhász Roland.


    Azt kérte, a mentők javasolják az időseknek a gondosóra használatát, másrészt az OMSZ adjon segítséget abban, hogy a diszpécserszolgálat még szakszerűbben végezhesse a munkát.
    Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója arról beszélt, az OMSZ tavaly 1,3 millió embernek nyújtott segítséget, közülük kétszázezren voltak nagyon súlyos állapotban. „Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a technológiát a legjobban felhasználjuk az ő érdekükben, így evidens volt a Gondosóra programhoz való csatlakozás” – fogalmazott.


    Elmondta, hogy máris napi szintű a kapcsolat, egyre több hívás érkezik a gondosórától, egyre hatékonyabb az együttműködés. A főigazgató jelezte, hogy készítettek egy nemzetközileg is validált segédletet a betegek kikérdezésére a gondosóra munkatársai, diszpécserei számára, hogy „tényleg egy nyelvet beszéljenek” a mentésirányítással.

MTI

Még szintén érdekelheti...