aktuális

Árvízvédelmi gyakorlatot tartanak Dunakeszin

Dunakeszi mintatelepülés, nemcsak a családbarát gyarkorlatait, a fejlődését vagy a sportéletét tekintve, hanem még az árvíz elleni védekezésben is. A karácsonyi árvíz elleni védekezés alkalmával a városért dolgozó csapat helytállása, felkészültsége a szomszédos települések számára is segítséget nyújtott. A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a dunakeszi eredmények miatt idén a városban szervezi meg árvízvédelmi gyakorlatát.

Tűzoltófelvonulás a városban

Május 6-án 23 település tűzoltója, mentős és polgárvédelmi munkatársa érkezik Dunakeszire, a Katonadombra, hogy elsősegély oktatással, homokzsák töltéssel, nyúlgát építéssel, faaprítással álljanak helyt a fél napos továbbképzésen. Az elvégzendő feladataik között még eltűnt ember mentését is demonstrálniuk kell.

Mindezek előtt egy látványos tűzoltóautó felvonulásnak is részesei lesznek a dunakesziek. A konvojban vonuló közel 15 darab szirénázó és villogófényt használó tűzoltóautó a város minden óvodáját és iskoláját útba ejtve egy csaknem 1 órás tiszteletkört tesz Dunakeszin az alábbi térkép szerint – olvasható a dunakeszi.hu-n.

A gyakorlat ideje alatt az EuroVelo6 kerékpárút Katonadomb alatti szakaszán táblázással hívjuk fel a figyelmet a keresztirányú gyakorlatozókra. Javasoljuk a biciklisek a Katonadomb sor felé kerüljenek.

A látványos nap az érdeklődők számára is szabadon látogatható, de a katasztrófavédelem kérése, hogy a gyakorlatokat a szalagok mögül figyeljük, hogy katasztrófavédelmi szakemberek zavartalanul végezhessék feladatukat.

(címlapfotó: illusztráció)

Még szintén érdekelheti...