Szabó Zsuzsanna Gödön élő amatőr művész kiállítása nyílt január 10-én Sződligeten a Közösségi Házban. A kiállítást Juhász Béla polgármester méltatta.
A Dunakanyarban számos hivatásos művész tevékenykedik, ám sok elkötelezett amatőr művész is él köztünk, akik vonzódnak valamely művészeti ághoz. Közéjük tartozik Szabó Zsuzsanna is, aki 2019 óta szavai szerint „festeget” szabadidejében. Szereti a portrékat, de más téma iránt is érdeklődik, többek közt szívesen dolgozik kollázs technikával.
Juhász Béla a kiállított anyag méltatása előtt ismertette Szabó Zsuzsanna életének azon szakaszát, melyet az amatőr művészetnek szentelt.

Mint megtudtuk: Szabó Zsuzsanna a szomszéd településen, Gödön él, Budapesten dolgozik, két felnőtt gyermeke van. Kisgyermekként is nagyon szeretett rajzolni, rendre kidekorálta a falakat. Az élet azonban más területre vitte, komolyabban 2019-ben kezdett szabadidejében rajzolni. Először grafitceruzával, majd pasztellel próbálkozott, utána olajfestékkel. Mostanában még az akvarell felé is tett egy kis kitérőt. Szereti a kollázs technikát, amihez idegen anyagot is használ a kép elkészítéséhez.
Kedvencei a portrék, az emberek ábrázolása, melyeken megpróbálja visszaadni azokat az érzéseket, amiket az arcokon, szemekben lát. Tájképekkel is próbálkozik, úgy gondolja ezek is idővel közelebb kerülhetnek majd hozzá.


„Kellenek azok a pillanatok, amikor az ember lánya kicsit megpihen a mindennapok végén és olyan dolgokat csinál, amiben esetleg a másik embernek, ha csak egy pillanatra is, de mosolyt csal az arcára” – vallja Szabó Zsuzsanna.

– Mikor a kiállítás berendezése után bejöttem az egyik kollégámmal megnézni a képeket, azt láttam rajta, hogy elbiggyesztette a száját és azt mondta: ezek másolatok – kezdte a méltatást a polgármester. – Neki szeretném megüzenni – mert nincs itt -, Salvador Dali szavait, aki így szólt: „Akik nem akarnak semmit sem utánozni, semmit nem teremtenek.” De ha valaki még inkább tudományos magyarázatot akar, akkor Arisztotelész Poétikáját javaslom elolvasni: Arisztotelész így ír: „…a költői alkotás lényege az utánzás, műfajai pedig aszerint különülnek el, hogy milyen módon utánoznak… Az eposzírás, a tragédiaköltészet, a komédia, a fuvola- és lantjáték nagy része, egészben véve mind utánzás. Három tekintetben különböznek egymástól: más eszközökkel, mást és máshogyan – tehát nem ugyanazon a módon – utánoznak. Amiképpen ugyanis színnel és vonallal sok dolgot utánoznak egyes festők (kik mesterségbeli tudás, kik megszokás útján).”


Arisztotelész, vagy Salvador Dali szavai számomra olyanok, mint a Szentírás. Ez alapján csak azt tudom mondani – főleg Zsuzsának -, hogy ne törődjön semmivel. Folytassa a megkezdett útját, csaljon mosolyt az embereknek az arcára, hiszen ezen a világon csak az ér valamit, ami boldogságot és mosolyt ad az embereknek – hangsúlyozta Juhász Béla, akit Zsuzsanna egy sződligeti tájképpel ajándékozott meg.

A kiállítás február 9-ig tekinthető meg a nagyközség közösségi házában.
Fischer Erzsébet


