„Sporttörténelmi pillanatképek a Taekwondo Fanatics életében: 2024 augusztusa: az 1 danos teakwondo övvizsgánkra készültünk, 2024 december: megérkezett a dan-diplománk Koreából” – írja lapunknak adott tájékoztatásában Bodzsár Csilla 1 danos sportember.
Sokan nem is tudták ezeket az eseményeket, de a párizsi olimpiai eredmények kicsit talán felhívták a figyelmet a sportágunkra, a taekwondo-ra, egyre több kérdést tesznek fel az ismerőseim, ezért örültem a lehetőségnek, hogy írhatok a klubunkról, a Taekwondo Fanatics-ról. A „Taekwondo” szó jelentése: lábbal és kézzel való küzdés művészete. Ebben a sportban leginkább a lábmunka a jellemző.
Neves edzők irányítják a sportolók felkészülését
Kiss Tamás,7 danos vezetőedző, a Budapest Honvéd edzője volt, majd a magyar válogatottat irányította, 2013-ban aranyérmes a torinoi European Masters Games versenyen, többszörös országos bajnok.

Kiss Sikesdi Krisztina 5 danos vezetőedző, a Honvéd versenyzőjeként számos sikerrel büszkélkedhet, aki óvodapedagógus, gyógypedagógus, homloklebeny terapeuta, alapozó mozgásterspeuta, Európa-bajnoki ötödik helyezett versenyző. Miután összekötötték az életüket Kiss Tamással, 2012 márciusában megtartották az első edzést Dunakeszin, 22 fővel. A tagok a sikeres övvizsgákat követően országos és nemzetközi versenyeken bizonyították tudásukat, sorra szerezték az érmeket, ezzel megalapozva a klub hírnevét, majd az új tagok csatlakozásakor őket támogatva öregbítették a csapat hírnevét.
Jelenleg 150 igazolt versenyzővel működik az egyesület, országos és nemzetközi versenyeken egyaránt szép sikereket elérve, éveken keresztül hazánk legjobb csapataként, junior korcsoporttól egészen a veteránig. Ezeket az eredményeket a magasan képzett edzői irányítás és a belső motiváció eredményeként érték el a versenyzők.
Az ország egyik legeredményesebb klubja
Az edzéseket a helyi, a dunakeszi Széchenyi István Általános Iskolában tartjàk, hétvégenként pedig a magyar válogatott tagokkal edzhetnek a Fanatix-os versenyzők, mindemellett azok, akik nem küzdelemben mérettetnek meg, hanem a formagyakorlatokban lépnek pástra, nekik lehetőségük van külön – tapasztalt és magasan képzett formagyakorlat edzővel – fejlődniük, így heti 6 edzésen csiszolhatják tudásukat.

Tamást már korábban ismertem, de amikor a gyerekeim úgy döntöttek, hogy ki szeretnék magukat próbálni ezen a területen is, kicsit félve vittem le őket az edzésre, azonban a légkör, a csapat olyan vonzerővel bírt, hogy egy hónap elteltével már én is beálltam közéjük.
A sportág tiszteletet tanít társainkkal és magunkkkal szemben
Az ember életében vannak olyan helyzetek, amiket megoldani csak olyan elszántsággal lehet, ami bennünk van, de magától nem kerül felszínre. Személyes tapasztalatból mondom, hogy ez a sport megtanít hinni magunkban, hogy megtaláljuk a határainkat, hogy kilépjünk a komfortzónánkból, miközben erősebbek leszünk fizikailag és lelkileg is. Tiszteletet tanít társainkkal és magunkkal szemben is.
Az edzőink figyelemmel kísérik az összes klubtag minden megmozdulását, sportban és magánéletben, tanulmányok terén egyaránt, ami motiváló mindenkinek.
Mivel az utánpótlás nevelése is elsődleges szempont számukra, folyamatosan megújuló edzési módszerekkel teszik változatosabbá az oktatást, ezzel biztosítva a jövőbe tekintő ambiciózus terveiket. A klub tagjai számos országos és nemzetközi versenyen értek el bajnoki címet, népszerűsítve ezzel a sportágat, és olyan értékeket képviselve ez által, mint a kitartás, fegyelem, sportszerűség, alázat, tisztelet. Az óvodás korú kisgyerekek számára a kiskamasz „nagyok” példaértékűek.

Minden évben kiemelt versenynek számít az országos bajnokság, ahol 2024-ben is 3 kupával lett gazdagabb a klub: csapat összetett kategóriában 2., ’B’ kategóriában 2., ’A’ kategóriában 3. helyezést elérve.
A Taekwondo Fanatics Klub folyamatosan növekedik és fejlődik, miközben megtartja az alapító szellemiségét és értékeit, kiemelkedő helyet betöltve ez által a helyi közösségben, célja, hogy még több hazai és nemzetközi versenyen érjenek el sikereket, hozzásegítve ezzel a versenyzőiket az álmaik eléréséhez.
Az edzéseket a Széchenyi Általános Iskolában tartják hétfőn, kedden, csütörtökön 18:00-19:30-ig, felnőtteknek és iskoláskorú gyerekeknek, illetve a Kéz a Kézben fejlesztő központban, hétfőn, szerdán és pénteken az ovis korosztálynak, ahová szeretettel várják a sportág iránt érdeklődőket.
Bodzsár Csilla 1 dan