Mottó: „Szőttes vagy magad is,/Hold fonja, Nap szövi,/Csillag álmodja Életed fonalát.” –
Lőrincz Péter, a szövőszékek mestere, 2012.
„Tizenegy hatalmas fenyőfa áll a kertemben. Sajnos valószínűleg nemsokára mindet ki kell vágni, mert az elmúlt időben szinte egyszerre kezdtek el haldokolni… (…) Az egyik fa alatt találtam egy pici tömött fenyőágat. Vázába tettem az ünnepi asztalra. És csodák csodájára a mai napig egyetlen tűlevél sem hullott le róla, még érintésre sem! A tizenegy fenyőfa között van egy, éppen a kert közepén, amelyik más fajta, mint a többi. A legmagasabb is, a legerőteljesebb. A kis gallyat úgy hiszem, ő hullatta el. Ezzel akarta jelezni nekem, hogy van még remény? Hogy legyen mindig bizalom a szívemben, ami erőt ad minden helyzetben…” (Sárvári Barbara ars poétikája).
A találkozás
Életemnek egyik szép szakasza a népi műveltség, a népi kultúra felfedezése, köztük első helyen a rácsodálkozásom a textilművességre, a szőttesek világára. Ki gondolná, hogy a közvetlen közelünkben milyen csodák rejteznek, pedig csak arra várnak, hogy felfedezzük őket? Ki sem kell mozdulnunk az utcánkból, ha valami szépségben szeretnénk megmártózni, nem kell ahhoz semmi mást tennünk, mint, hogy pár házzal odébb a szomszéd leányzóhoz egy röpke időre bekukkantunk… És bizony meglepődünk, milyen elragadó foglalatossággal tölti hétről, hétre a napjait! Anno, amikor Börzsönyligeten, fenn a hegyen egy kis alpesi házikóba beköltöztem, amolyan „jóravaló jövevényként” próbáltam (a hegy-közösségbe több kevesebb sikerrel) beilleszkedni, s az úton végig menve mindenkinek beköszöntem, és ha tehettem a lakókkal szóba is elegyedtem. Így esett meg, hogy itt, az utcavégen rátaláltam a kedves, figyelemre méltó – majdnem velem egy időben fészket rakó – szomszédleányra…
No, de ki ez a titokzatos teremtés? Akiről régebben szinte semmit sem tudtam? Ő nem más, mint Sárvári Barbara, az Egerből ideszármazott népi szőttes készítő, bátran merem hozzátenni: iparművészi szinten. S aki amúgy okleveles gépészmérnök és műszaki fordító is egyben. Mint fentebb említettem, a szívem egyik csücske a népi textíliák, így aztán a beszélgetés fonalán hamar megtaláltuk a közös nevezőt… Sokáig dédelgettem magamban a gondolatot, be kellene mutatnom a világnak Barbi tehetségét! Egyre csak fontolgattam, halogattam a dolgot, pedig van egy szép szőttes tarisznyám tőle, és nem csak otthonában, hanem a Kismarosi Művelődési Házban egy csoportos kiállításon is megcsodálhattam kidolgozott, ízléses munkáit, vagy a Kismarosi Kézművesek Vásárán, az egyik Majálison őriztem dolgait, míg éppen egy kis kikapcsolódásként a társainak standjait járta körbe…
A búzamag meséje
És az áttörés a napokban bekövetkezett, utolért az a bizonyos villámcsapás, amely után az írás már nem tűrt késedelmet… Kár, hogy nem aktuálisan (hanem így télvíz idején, annak is a vége felé) vettem csak észre az egyik bejegyzésében az egyik korábbi alkotását. No, de mindegy! Ha a szőttes nem is mai keletű, és az őszt idézi, mégis a munkába szőtt jelrendszert bármikor értelmezhetjük, leolvashatjuk. Barbi a kézzel szőtt gyapjúszőnyegnek (60×140 cm-es faliszőnyeg, futó) a „Búzamag” címet adta. Szinte naturális közvetlenséggel, „nagyszerű egyszerűségben” komponálta meg, mégis benne van minden… S éppen ez a szerény, „puritán” visszafogottság fogta meg a tekintetemet! A szőttesen földbarna alapon fehér és kék garádicsban: „Mag, mag, búzamag, benne aluszik a Nap…”, bújik meg (egyelőre még) a Búzamag. A két végen szélmintaként egy-egy sávban kicsi „keresztszemes magtestvérkék” pöttyöződnek, keretezik a középen szunnyadó Napot…
Ahogyan a cím mellé helyezett gyermekmondóka is jelöli: „…ennél szebben alig lehet kifejezni a természet őszi változását. A nyári napfordulótól, Szent Iván napjától rövidülnek a napok, a napfény mennyisége fokozatosan csökken, a sötétség időszaka növekszik. A növények élete, fejlődése lelassul, majd az őszi időszakra befejeződik. Az élet a magvakba, termésekbe sűrűsödik. Elkezdődik a begyűjtés, betakarítás, szüret időszaka, az élethez szükséges javak számbavétele, mérlegelése, rendezése. A természet ezernyi gyönyörű színbe öltözik. Ez a bőség, a vásárok, piacok időszaka…”
Noha az előbbi megnyilatkozás egy kisgyermekeket megszólító on-line magazin nyomán került ide, a „Búzamag” c. szőttes, és maga a gyermekmondóka hangulata valahogyan mégis Molnár V. József munkásságát idézi fel előttem. S ez sem lehet véletlen, hiszen Barbi a tiszta forrást keresi, munkái megteremtéséhez nem egyszer (a Magyar Örökségdíjas, a Magyar Kultúra Lovagja, és a Magyar Művészeti Akadémia életműdíjával kitüntetett) néplélekrajz kutatónk gondolatait hívja segítségül. Jelesül pl. „Az emberélet szentsége”, „Kerek Istenfája – Az esztendő körének szokásrendszere”, vagy a „Világ – Virág” (A természetes műveltség alapjelei, és azok rendszere) kiadványokból merít olykor-olykor ihletet, s veszi kölcsön a szőtteseihez a kikerekítő passzusokat.
Kerek a világ, kerek az esztendő, s benne az emberélet is… Józsi bácsi immár odafentről igazít útba bennünket, lelkülete irányításán felkerekedünk, hogy „napról-napra végigjárva megtudjuk, mit tartogat a minden reggelen felkelő Nap, miféle szent vagy jeles esemény, csoda kovácsolta szokás segít megélni az aznap bennünket is formáló, éltető tartalmát…”
Miért volt oly fontos Barbi munkái kapcsán Molnár V. Józsefről megemlékeznem? Magam ugyanis a csodálatos embert – határon innen és túl, a magyarság tanítóját – személyesen is ismertem, nem egy könyve dedikálva áll a polcaim magasán. Így tehát Molnár V. József munkássága, hatalmas életműve mindkettőnk számára való ismertsége, Barbival való közös szálainkat még szorosabbra fűzte…
„Szőttes vagy magad is…”
Mi a szövés? Tulajdonképpen nagyon egyszerű a művelet, nem más, mint a fonalak egymással derékszögben történő kereszteződése, amely eredménye a szövet vagy szőttes maga. Ugye milyen semmiségnek tűnik ez a kézműves tevékenység? Ám annál gyönyörűbb, összetettebb lehet a szövőszékről lekerült munka! Persze ahhoz kéz kell, szív és lélek, és nem akármilyen kreativitás. És rengeteg tanulás, kultúránk, a néprajz átfogó ismeretének megszerzése. S ami az alkotói fázisban a legfontosabb, az az elmélyülés, és a végtelen türelem megléte. Barbi a szövéshez szükséges alapvető készségekkel mind rendelkezik. A technika csínját-bínját már birtokolja. (A szövőszék előtt csakis a munkára összpontosít, amúgy igencsak mozgékony természet!) A „többit” pedig majd elsajátítja szépen sorban…
Barbi így vall mestersége szintjeiről: „Bár a Hagyományok Házában végeztem, mint szőnyegszövő, ahol alapvetően a népi vonalat vettük végig, azonban nem csak népi jellegű szőtteseket készítek, hanem az úgynevezett ’modern’ irányzatot is kedvelem, amelyet egyébként szintén lehet (népi) zsűriztetni. Ez is a népi motívumkincset használja, de a hagyományostól valamelyest eltérő, egyénibb módon. Tehát a klasszikus népi díszítőmotívumokat veszem alapul, csak újratervezem őket oly módon, hogy más környezetbe helyezem, egyedi elrendezésben. Inkább ez az én stílusom: a magyar múlt népművészetéből táplálkozom, a jelenhez igazodom. (…) A néprajz átfogó ismerete sajnos még nem az enyém. A magyar népművészet nagyon közel áll hozzám, de voltak elkanyarodások a népszerűbbnek ítélt stílusok irányába is, és éppen egy éve határoztam el, hogy ezt a vonalat teljesen elhagyom. A jövőben kizárólag gyapjúból (esetenként más természetes anyagból) készítem a szőtteseket, igaz, ez alapvetően az említett kitérő időszakra is jellemző volt, némi kompromisszummal az alapanyag tekintetében. Ezt a jövőben már nem szeretném. Csakis tiszta forrás, tiszta gyapjú :-)”
Jövőbeni terveiről is szó esett: „Kacérkodtam egyébként a gondolattal, hogy megszerzem a népi iparművész címet… Sok idő, sok munka… Egyelőre sajnos még nem fért bele az életembe. De remélem, egyszer eljutok oda is…”. Ha nincs is még a cím birtokában, mégis sorra mutatja fel tudásának bizonyítékait: szebbnél szebb szőtt tárgyai akár már most, lehetnének a népi iparművészet remekei…
S amiről majdnem elfeledkeztem, Barbi a szőtteseihez a fonalakat – olykor előfordul –, hogy maga festi. Amint mondja: „Leginkább akkor festek, ha igazán ’alkotok’, a saját örömömre, kísérletező kedvemben. (…) A növényi festés az egyik régi álmom. Már szereztem is be néhány magot, palántát, ha tudnám őket megfelelő mennyiségben termeszteni, itt Börzsönyligeten a kertemben, nagyon boldog lennék… :-)”
Egy érdekes titkot itt még hozzá kell tennem. Barbi nem csupán a szövés-, de az élet más területein, pl. az orvoslás tekintetében is a természetesség híve, s nem csak elméletben. A népi piócaterápia módszerét is kitanulta, Tanúsítványa a bizonyság erre.
Azt mondják, ha megtanulod a fegyelmet, megkapod vele a szabadságot. A szövés, holott kötött alkotói tevékenység, mégis az ismétlődő játékosság, a színek szépséges variánsa, a felületek művészi gazdagsága – a ráhangolódás – felszabadulttá teszi az alkotót. S ez a rendkívüli kisugárzás elvarázsolja a nézőt…
A régiségben a legjelentősebb és legszebb női munkák egyike a szövés volt. Mára ez a mesterséggé emelkedett elfoglaltság a kor kihívásaiban a metamorfózisát éli. Azonban ez a lényegen semmit nem változtat. Asszonyaink, amint a népi kultúrában mindig is, úgy mentik át ma is szőtteseikben a generációkon átívelő, örökérvényű hagyományt. A kivitelezés folyamatain keresztül (a jelek, szimbólumok alkalmazásával) beleszövik munkáikba a végtelent. De az alkotó, egy leheletnyit belesző a szőtteseibe a saját életfonalából is… Barbi szőtteseiben megérezhetjük lelkiségét, szinte tapinthatóak a textúrán egyediségének lenyomatai… Az alkotások, ahogyan a kis fenyőgally is sugallja, megtestesülései a reménynek…
Sárvári Barbarával való örömteli szomszédságunk (bár nem csupán a szőtteseiért) felettébb a kedvemre való..! Kukkantsunk be minél gyakrabban hozzá! Barbi, az érdeklődőket internetes felületen is szeretettel várja!
Végül egy kis ízelítő
Barbi tolmácsolásában végül néhány sajátos elgondolású munkáját mutathatjuk be. Beszédesek palettáján a szőttesek elnevezései is:
(1)„Magyar Karácsony”, „Egység és Hazatérés”. Tiszta gyapjú, vastagabb szövőfonalból kézzel szőtt kicsi szőnyegek. Használhatók terítőként bútoron, falidíszként, ahogy tetszik. A vörös és zöld fonalat magam festettem, a szőttest Kordováner János iparművész szarvas motívumával, hagyományos „rózsa” motívummal, domború csomózott sorokkal és „virágszirom” mintával díszítettem. A két szőttes a Karácsony, egyben a Magyarság színeiben tündököl. Méretei: 19×59 cm és 19×43 cm.
(2) „Eső”, kézzel szőtt gyapjú díszpárnahuzat garnitúra, 2 darabos. Méretek: 38×38 cm
(3)„Felhők mögül”. Kézzel szőtt gyapjú szőnyeg, faliszőnyeg, futó, padtakaró, terítő (vastag gyapjúkeverék fonalból). Méret: 43×81 cm
(4)„Tűz mélyén”. Kézzel szőtt gyapjú táska bőrrel kombinálva. Lenvászonnal bélelve. Méret: 22×19 cm, a heveder állítható, legrövidebb mérete 71 cm, leghosszabb mérete 130 cm.
(5)„Lime és citrom – Hűsítő nyár”. Kézzel szőtt gyapjú-pamut táska / tarisznya, kerámia dísszel. Méret: 23×26 cm, pánt hossza 95 cm
Jegyzet:
A gyermekmondóka Géczy Gábor (elhunyt 2021) adaptációja nyomán lett alkalmazva. Nagy tisztelője volt Molnár V. Józsefnek, sokat átvett az örökségéből, és adta tovább. Életműve a magyar nép hagyományainak, kultúrájának és gyógyászati megoldásainak újrafelfedezése, népszerűsítése volt. Áldás mindkettőjükre.
A fotókat Sárvári Barbara készítette.
Barbi elérhetősége: https://www.facebook.com/BARBARkilim
(Borka Elly)
