Egészségügy

Idén 17 helyszínen csaknem 3000 gyermek fogászati szűrését biztosítja az új szűrőbusz

Már 2025-ben 17 helyszínen csaknem 3000 gyermek szűrését biztosítja a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) legújabb gyermekfogászati mobil szűrőbusza – jelentette be Kövér László, az Országgyűlés elnöke a speciális szűrőbusz átadóünnepségén hétfőn Budapesten.

Kövér László, aki egyben az NGYSZ Magyar Egyesület elnöke is egyebek mellett arról beszélt, hogy ez a busz a második fogászati rendelő busz. Elődje 1995 óta töltötte be a mozgó fogászati rendelő funkcióját, számtalan helyen fordult meg és csak tavaly 13 helyszínen 2000 gyermek fogászati ellátását biztosította.

A házelnök hozzátette, hogy a hosszú évek alatt a régi busz már elhasználódott, további folyamatos karbantartása túlságosan költséges lett volna, ezért elérkezett az idő az új busz beszerzésére.

Ismertetése szerint az új szűrőbusz mintegy 195 millió forintos beszerzési költségéhez a Belügyminisztérium több mint 97 millióval járult hozzá, míg az OTP Bank a jótékonysági akcióban részt vevő, hozzávetőleg 112 ezer ügyfelének mikroadományaival 56 milliót tett ehhez hozzá.

Ez a korszerű busz a gyermekek életminőségének javításához is hozzájárul – mondta többek között Kövér László, és külön hangsúlyozta, hogy olyan hátrányos helyzetű településekre is eljuthatnak, ahol kevésbé érhető el a gyermekfogászati szűrés.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára köszöntőjében kiemelte, hogy a kormány az elmúlt 15 évben 23 milliárd forintról, mintegy 87 milliárdra emelte a fogászati ellátásokra fordítható keretösszeget, ami így ebben az időszakban majdnem megnégyszereződött. Hangsúlyozta, az új szűrőbusz költségeinek is csaknem a felét a Belügyminisztérium biztosítja.

Az államtitkár a missziót felvállaló NGYSZ-nek köszönetet mondva hangsúlyozta, a gyermekfogászati szűrőbuszt úgy alakították ki, hogy a gyermekek nem a fogorvostól félve lépnek be abba, hanem egy kissé játékosabb formában kaphatják meg a szükséges ellátást, egyúttal méltatva az ebben a munkában részt vevő fogorvosok elhivatottságát, empátiáját is.

Rétvári Bence kiemelt célként fogalmazta meg, hogy ma a gyermekek jobb körülmények között nőjenek fel, mint korábban és szerinte ehhez „kicsiben” ez a szűrőbusz is hozzájárul.

A Magyarország egész területén elérhető ingyenes szolgáltatást a gyermekintézmények a szolgálat honlapján, a https://www.gyermekmento.hu/Tartalmak/egeszsegugyi-szolgaltatasok/szurobuszok-megrendelese/gyermekfogaszati-mobil-rendelo linkre kattintva rendelhetik meg.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Még szintén érdekelheti...