Két kormánytisztviselő felvezető előadásával három kistérséget érintő polgármesteri fórumnak adott helyet január 14-én a váci Piarista Kilátó Központ.
Elsőként Rétvári Bence belügyminisztériumi államtitkár, választókerületi országgyűlési képviselő köszöntötte a településvezetőket, s a fórumhelyszín, Vác vonatkozásában bejelentette, hogy az új év újabb rendkívüli kormányzati támogatást hozott a járásszékhelynek, 111 millió forint érkezik a városkasszába működtetési és fejlesztési célokra. Utóbbiak, a beruházások körében a politikus rögtön rangsorolta is az elmúlt évek állami támogatásból megvalósult vagy épp megvalósuló helyi fejlesztéseit, első helyen kiemelve a térségi feladatot ellátó szakrendelő folyamatban lévő rekonstrukcióját.

– Fontos átgondolni, hogy mi is történt az elmúlt években, másfél évtizedben önkormányzati területen. 2010 után az állam jóváírta, kifizette a települési helyhatóságok addigi felhalmozott adósságát, egyúttal átvett tőlük számos feladatot. Ez azért fontos, mert előtte az önkormányzatok kötelező tennivalókat kaptak, mellé megfelelő finanszírozást viszont nem, 2010 óta ellenben több feladattól mentesültek és az adósságaiktól is, ez összességében 1387 milliárd forintot tett ki. Elindult a Magyar Falu-, a Modern Városok- és a Versenyképes Járások program, amelyek révén számos település tudott az éves költségvetésük lehetőségeit jóval meghaladó léptékű, sok esetben hosszú évtizedek óta várt fejlesztéseket megvalósítani vagy elindítani, közös, járási célokat támogatni – sorolta a változásokat-eredményeket Rétvári Bence.

A választási év átmeneti bizonytalanságáról szólva emlékeztetett, hogy a kiszivárgott, de a kiszivárgás óta tagadni próbált úgynevezett Tisza-csomagban olyan adóemelési elképzelések is vannak, amely akár az önkormányzati dolgozóknak a többlet bérét, béremelési lehetőségét is elvonná, illetve a vállalkozásokat érintő adóterhek megszellőztetett változtatási terve sokakat ellehetetlenítene, közvetve a helyhatóságokat is nehezebb helyzetbe hozva.

Dukai Miklós azzal a felhívással és számadattal kezdte, hogy az önkormányzatok számára így, az év elején a költségvetés elkészítése az egyik kiemelt feladvány, s az állami költségvetési törvény több mint 1400 milliárd forintot tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a helyhatóságok elláthassák feladataikat, működtetni tudják a települési közszolgáltatásokat.

– Jó hír az önkormányzatoknak, hogy a kormány döntését követően a bérintézkedésekhez is megkapják a szükséges többlettámogatásokat, ebben a szférában talán az első és a legfontosabb, hogy első lépésben július 1-je után tud egy 15%-os bérfejlesztés történni az önkormányzati köztisztviselőknek, majd a következő év január 1-jétől egy újabb ilyen léptékű bérfejlesztés történhet, és ehhez bértömeg formájában az önkormányzatok a szükséges forrásokat megkapják. Ugyanígy a pedagógusok folytatódó bérfejlesztéséhez szükséges forrás is rendelkezésükre fog állni, csakúgy, mint a minimálbér emelés és a garantált bérminimum emelés biztosításához szükséges fedezet – emelte ki a szaktárca önkormányzati államtitkára.

A polgári kormányzás kezdete óta, vagyis tizenöt éve folytatódó szociális tűzifa program kapcsán emlékeztetett, hogy február 16-áig tarthat a futó kiírás keretében megvásárolt anyagok szétosztása, illetve január végéig megjelenik a következő téli időszakra szóló pályázati kiírás.
Dukai Miklós is említést tett a tagadni próbált Tisza-csomagról, mint fogalmazott, azt lehet kiolvasni belőle, hogy a brüsszelita párt a mostani 3197 önkormányzat helyett tulajdonképpen annyi önkormányzatot szeretne, amennyi járás van, ez pedig azt jelenti, hogy a helyhatóságok döntő többségét egy tollvonással megszüntetnék, ha lehetőségük nyílna rá – ezzel szemben a kormánypártok azt vallják, hogy a helyhatóságokat meg kell őrizni a helyi képviseleti demokrácia bástyáiként.
Ribáry Zoltán
Fotó: Szabó Csaba







