„Az ég alatt ragyog a nyurga nyár. Száll a szőke búzaföld. Amarra pár szál katáng kurjongat kéken szememnek itt lenn, s odafönn az égen.” – (Szilágyi Domokos)
Legelőbb itt egy kicsit kalandozzunk el a növényhatározók világában. Ha azt mondjuk, kóró, akkor általában egy magasra növő, kemény és szúrós szárú gyom jut az eszünkbe, és biztosan nem egy csodálatosan kék virágú növény, amelynek ráadásul számos gyógyhatása van. Melyik is ez a virág? A legszebb „kóró” – a mezei katáng… Már az ókori orvosok is ismerték erejét, akárcsak a druidák…
A Katáng zenekar: „Gyerekeknek írt dalokon, megzenésített verseken keresztül kíván szólni az egész családhoz. Sajátos zenéjük a kelta, magyar, klezmer és balkán népzene hangulataiból merít és jeles magyar költők verseiből táplálkozik. Bensőséges hangulatú dalaikból mesék kerekednek ki, amelyek megmozgatják a gyerekek és a felnőttek fantáziáját. Ennek a világképnek fontos eleme a természet szeretete, az állatok, növények, a természeti jelenségek, így a folyók, források, erdők, mezők világa”– olvasható az együttes honlapján.
„Mit tehet a mesebeli hős, ha űzi, hajtja belülről valami, hogy a hét aranytollú madár nyomára bukkanjon? Mi mást: útnak indul, világgá megy. Megtapasztal jót, rosszat, s mire útja végére ér, talán bölcsebb is lesz egy kicsit”. A zenekar Hétmadár című lemeze több éve szól autókban, lakásokban, és éneklik gyerekek és felnőttek egyaránt, mert amiről a mese szól, az örök érvényű. A lemez 2016-ban a zenekar tíz éves fennállásának alkalmából könyv formában is megjelent. S itt mindjárt Boldizsár Ildikó meseterapeuta gondolait is követhetjük: „Az együttesnek sikerült közel ötven percbe sűrítni mindazt, ami egy kisgyermek életében a szülők után a legfontosabb: a dallam, a mese és a természet. Madarak röpködnek a kottafejek szárnyán, és mesék bontakoznak ki a ritmusok között.”
A napokban olvastam a figyelemre méltó felhívást: „Kedves Mindenki! Az elmúlt két év során tett utazásaim alatt készült útirajzaimból, plusz néhány akvarellből nyílik kiállításom Kismaroson, jövő pénteken, március 6-án, 18 órakor. Várok mindenkit szeretettel!”
Ki a kiállító művész, aki ilyen közvetlen kedvességgel szólít meg bennünket? Kaczúr Csilla, a Katáng zenekar alapítója és akvarell festőművész így vall önmagáról: „1990-ben pesti lányként kerültem a Dunakanyarba, Kismarosra. Mivel világéletemben szerettem a természetet, új otthonom tágabb környezete azonnal elbűvölt. Igaz, akkor még megszokott látvány volt a lovas kocsi, és az erdőszélek sem voltak beépítve. Mind a mai napig szeretem, ahogy a hasonszőrű emberek egymásra találnak a Duna menti településeken Zebegénytől Verőcéig, Nagymarostól Vácig. A Dunakanyar egy nagy olvasztó tégely. Nem végeztem művészeti iskolákban. Mégis sok-sok óra rajzolás és festés van mögöttem. Budapesten a Vasutas és a Postás Rajzkörbe jártam fiatalon hosszú ideig. 2016-tól kezdve foglalkozom akvarell festéssel. Meghatározó élmény számomra, hogy a Galéria Kör nyári táboraiban (Zebegényben, Gödön, Szentendrén) Sinkó István és Makói Juhász István festőművészek értő támogatásával festhetek. (…) Nagyon szeretek a szabadban, plein air festeni. A fények és az árnyékok játéka mindig megbabonáz, és azonnal alkotásra ösztönöz. Ezért nem meglepő, hogy leginkább tájképeket festek.”
Gyógyító növény, zene és festészet? Hogyan kapcsolódik mindez egymáshoz? Nem is annyira eltérőek egymástól a fogalmak, mint azt elsőre gondolnánk. A mai világban legalább akkora szüksége van az embernek a gyógyító elixírre, mint a dallamra, a mesére, a természet hangjaira… A tisztavizű forrásra. Erdők mezők virágaira. A művész a lélek hangszerén játszik. Kaczúr Csilla azon kivételes alkotóegyéniségek közé tartozik, aki ecsettel, és zenével is gyógyít, fásult érzékeinket ébresztgeti a szépségre. Ahogyan a zenei hangzatokban megidéződnek, ugyanúgy mesék bontakoznak ki ecsetje nyomán a víz és pigment táncában. Művészete a könnyedség, az átlátszóság és a spontaneitás ünnepe, amely költői módon ragadja meg a pillanatot. Festményein visszaköszön a természet minden színárnyalata, a táj bájos szépsége. Felsejlik bennük környezetének szeretete… Csodálatos harmóniája a szív muzsikája.
Hányféle fény van a világon és hányféle égbolt? A kiállítás képeinek fénnyel telt kisugárzásában szinte érezzük a nap melegének simogatását, arcunkon a szellő játékát. A festmények előtt elmélyedve a kitárult képkapukon a lélek más tájaira tekinthetünk, valósággal új világokba léphetünk…
„Nem számít, hová vezet ez az út, nem kell félni, ha egy kicsit bonyolult. Minden állomás valamitől más, ettől olyan szép az utazás”. – (Holtidő, dalszöveg)
Egyik vázlata kicsit „elmosódott”, úgy tűnik fel, mintha egy száguldó vonaton utazva néznénk ki az ablakon az elsuhanó tájra… Csilla akár a „mese hőse” úgy indul útnak, s „útirajzain megörökíti mindazt, ami utazás közben megragadja, s készít róla egy vázlatot, ami sokkal több, mint egy digitális fotó. Sokkal bensőségesebb, mert azt látjuk ezeken az útirajzokon, ami számára fontos…”
„Az öröm minden bennünk lévő jónak a legnagyobb táplálója”. Csilla alkotói útján öröm végigtekinteni. A szépre és jóra fogékony néző boldogságára játékos régiókban alkotja meg műveit. S szellemi és lelki élményekkel gazdagítja és gyönyörködteti meg a látogatót…
A szépséges képek felidézték bennem szeretett nagynénémet. Aki csak úgy magának festegetett „vízfestékkel”. Annak idején önfeledt kisgyermekként hányszor, de hányszor kucorodtam mellé és vártam rá türelmetlenül, amíg azokból a színes „pacákból” szép virágokat nem varázsol!
Személyes és külön köszönet ezért, és mindenért Csillának, a kiállításért!
(Borka Elly)
