Kultúra

Újabb díjat kapott a Gödön élő Koncz Gábor

Most Nógrád Megye Madách Imre Díját ítélték oda a színésznek.

A díjat 1964-ben alapította Nógrád megye tanácsa, a Madách-kutatásban, a kultuszápolásban, a megye kulturális és művészeti életében legeredményesebben tevékenykedőknek. A megyei Madách-ünnepségnek hagyományosan minden évben Balassagyarmat ad helyet. Az ünnepségen Koncz Gábor is beszélt, majd elszavalta Sajó Sándor: Magyarnak lenni című versét.

A BORS interjút készített az ünnepség után, melyben a színész elmondta:

Amit el akartam érni, elértem. Nyomot hagytam magam után. Meg vagyok elégedve, nem bántam meg semmit. Az a baj, hogy mire az ember tudná az életre a megoldást, már nincs ideje megélni. Méltósággal megöregedni a legnagyobb képesség, azt hiszem, de Koncz Gabi 83 évesen is megmaradt annak a kisfiúnak, aki március 15-én a szülővárosában elszavalta a Talpra magyart“.

Koncz Gábor Mezőkeresztesen született 1938. július 8-án. Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendező, érdemes művész és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. 1959 és 1963 között végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Két évig vidéki színházakban játszott, ám filmszerepeinek köszönhetően az egész ország megismerhette – írja a godihirnok.hu.

Még szintén érdekelheti...