Kitekintő

Újabb váci adomány érkezett TÉCSŐRE!

Örömmel tudok beszámolni arról, hogy március 27-én hajnalban, egy újabb több tonnás adományokkal teli szállítmányt indítottunk útnak, Vác testvérvárosába, Técsőre! – írja közösségi oldalán Pető Csilla.

Az önkormányzati képviselő beszámolójából megtudhatjuk, hogy az adományok szállítását a KDNP Pest Megyei Szervezete révén célzottan juttatták el Károly László református tiszteletes úrnak, aki a helybéliek valamint a háborús övezetekből, Kárpátaljára menekülők között osztja szét az érkező adományokat.

„Köszönet a rengeteg felajánlásáért: a KDNP Pest Megyei Szervezetének, a Váci Egyházmegyei Karitásznak, akik 200 ezer forint értékű adományt, a Mustármag Alapítványnak, akik szintén 200 ezer forint értékű tartósélelmiszert és 100 ezer forint értékű gyógyszert, kötszert adományoztak, a Korall Diszkont tulajdonosának, Majorosi László úrnak, aki 100 ezer forinttal járult hozzá, Molnár László József grafikus művész úrnak, és nem utolsó sorban kormánypárti képviselőtársaimnak, akikkel 300 ezer forint készpénz felajánlással járultunk hozzá az adományozás sikeréhez!” – fejezi ki köszönetét Pető Csilla Fideszes önkormányzati képviselő, aki bejegyzését így zárja: „Köszönet, köszönet a megszámlálhatatlan, önzetlen állampolgári felajánlásért! Mi közösen hisszük és valljuk, hogy a jókedvű adakozót szereti és megáldja az Isten!”

Még szintén érdekelheti...