Göd

Béke és biztonság – jelentősen bővült a gödi önkéntes tűzoltók eszközparkja

Mostantól új tűzoltó felszerelésben, új eszközökkel és műszaki mentésre is alkalmas autóval védik a gödiek biztonságát a Váci Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület tagjai – jelenték be március 31-én, az Új Ház Centrum – Piramis Építőház Kft. gödi telephelyén tartott átadó ünnepségen.

Ternay István, a Váci Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület elnöke beszédében felidézte, hogy közel 110 éves múltra tekint vissza a Gödön működő önkéntes tűzoltó egyesület tevékenysége, melyet adományokból működtetnek. A civilek és a helyi vállalkozók összefogását méltatva bejelentette, hogy emlékhelyként ma is megtekinthető az egykori önkéntesek állomáshelye, melynek felújításában nagy szerepet vállalt magára Juhász Attila, Új Ház Centrum – Piramis Építőház Kft. ügyvezető igazgatója.

Tót Zoltán tű. őrnagy, Vác Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnoka Branyiczky Márk tű. dandártábornok, tűzoltósági tanácsos, Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója képviseletében is köszöntötte az önkéntes tűzoltókat, akik helytállását méltatva kiemelte, hogy 2020-ban, az augusztusi rendkívüli vihar idején 204 alkalommal segítették a lakosság kármentesítését, a váci hivatásos tűzoltók munkáját. – Ez a rendkívüli esemény is megmutatta, hogy milyen nagy szükség van a segítségükre. Lelkes és elhivatott önkéntesek, akik munkáját köszönjük – mondta Tót Zoltán tű. őrnagy.

– Napjainkban mindannyiunk számára a legfontosabb a béke és a biztonság megteremtése – hangsúlyozta köszöntőjében Tuzson Bence, Göd országgyűlési képviselője, aki hozzátette: a mindennapok biztonságának jelentőségét akkor érzékeljük, ha az veszélybe kerül.

– Ezt a biztonságot képesek megteremteni és megőrizni a tűzoltók is, akik hivatásukat gyakorolva vagy önkéntesként látják el ezt a feladatot. Az ő helytállásuk és személyük megbecsülése mellett nagyon fontos, hogy megfelelő eszközpark álljon rendelkezésükre. Ezért örülök, hogy a gödi önkéntes tűzoltók sikeresen pályáztak eszközbeszerzésekre, melyek révén még hatékonyabban tudják ellátni feladatukat – mondta Tuzson Bence, aki azt kívánta, hogy az önkéntes tűzoltók mindig érezzék, hogy vannak, akik segítik és elismerik a tevékenységüket.

Molnár Mihály tű. alezredes, Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Vác Katasztrófavédelmi Kirendeltség kirendeltség-vezetője bejelentette, hogy az önkéntes tűzoltó egyesület a Pest Megyei Önkormányzat Civil Támogatási Alapból 9 millió forintot nyert – többek között – eszközbeszerzésre, öt védőfelszerelés, sugárcsövek, láncfűrészek és egyéb eszközök vásárlására, a mentéshez használt gépkocsi átalakítására.  

Az ünnepségen jelen volt Szabó István, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke is.

V. I.
Fotó: Ligeti Edina

Még szintén érdekelheti...