Kultúra

Jubileumi fúvóskoncert

Nem mindennapi évforduló jegyében rendezett május 21-én koncertet a Dunakeszi Fúvószenekari Egyesület. A zenekar ötvenéves fennállását erre az alkalomra összeállított műsorral ünnepelték a VOKE József Attila Művelődési Központban.

        A jelen lévőket, köztük Nyíri Márton alpolgármestert és Csoma Attilát, a művelődési központ igazgatóját, az est házigazdája, Márkus Erzsébet köszöntötte.

    A zenekar meghatározó együttese Dunakeszi kulturális életének, mondta köszöntőjében Nyíri Márton. Felidézte az 1972-es megalapítást, amely két kivételes egyéniség nevéhez fűződik. Takács Lajos, a zeneiskola akkori igazgatója, mint fafúvós tanár és Tóth Ferenc rézfúvós tanár döntöttek úgy, hogy létrehoznak a növendékekből egy fúvószenekart. Méltatta az elmúlt évtizedek hazai és külföldi sikereit, köztük a dániai, németországi, izraeli, kínai vendégszerepléseket. Koncertjeikkel, térzenéikkel, egyéb zenekari közreműködésükkel a város kulturális életében fontos szerepet töltöttek és töltenek be napjainkban is, mondta az alpolgármester.

    A koncert jelentősége az is, hogy karnagya, Szilágyi Szabolcs Balázs a győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának immár végzős fúvóskarnagy hallgatója, és a jubileumi előadás egyúttal az ő diplomahangversenye is. Teljesítményét az egyetemről érkezett zsűri kísérte figyelemmel, melynek elnöke dr. Hontvári Csaba trombitaművész, az egyetem művészeti karának dékánja volt. Mellette foglalt helyet dr. Cziglényi Ákos nagybőgőművész, dékánhelyettes, valamint Szabó Ferenc, Hidas Frigyes-díjas és nívódíjas karmester, a művészeti kar művésztanára, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnöke.

    A zenekar rendkívül igényes programmal készült. Műsoruk első részében elhangzott Alfred Reed, Julius Fucik, Kodály Zoltán, Hidas Frigyes, Eric Whitacre, Percy Aldridge Crainger egy-egy műve. A második részben a musical játszott szerepet Leonard Bernstein, Eric Osterling, James Barnes, Luiz Bonfa és John Kander műveinek megszólaltatásával.

A már említett Hidas Frigyes Fagott versenyét a nagyzenekarból alakult kamaraegyüttes kíséretében Beleznai Anna fagottművész szólaltatta meg. Eric Osterling Dixieland Revue kompozíciójának szólóit pedig a  zenekar korábbi tagjai, Nagy Károly trombitán, Pék Andrea klarinéton, Zupán Péter tenorszaxofonon, Erdei András harsonán és Gyenes Gábor tubán játszották el.

    A koncert programját több megemlékezés gazdagította. Felidézte fél évszázad történetét Nagy Károly, a zenekari egyesület elnöke. Meghatottságtól sem mentesen emlékezett meg Tóth Ferencről, aki a megalakítástól 45 éven át vezette a zenekart. „Megtanított bennünket az együtt zenélés szeretetére, alázatra, kitartásra. Örökre velünk marad szívünkben”- mondta az elnök, majd egy rövid videóban is felidézték alapító karnagyukat. Ezt követően emléklapokat adott át azoknak, akik korábban és jelenleg is segítették illetve segítik az egyesület tevékenységét.

     Ugyancsak az elmúlt évtizedek történéseire emlékezett dr.Ruszinkóné Czermann Cecília, aki 1992-től 21 éven át vezette a Dunakeszi Farkas Ferenc Művészeti Iskolát és jelenleg a Veresegyházi Lisznyay Szabó Gábor Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője. Többek között arról szólt, hogy sok zenész, aki egykor zeneiskolai növendékként kezdett muzsikálni az együttesben, még most is, felnőttként is tagja a zenekarnak.

    Az ismert szlogennel élve, kell egy csapat a sikerhez, mondta Szabó Ferenc, aki a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség nevében gratulált a jeles jubileumhoz. Elismeréssel szólt Szilágyi Szabolcs Balázs művészi munkájáról, amelyet a zenekar élén végez.

    A nagy sikerű koncert végén felhangzó vastaps nyomán következtek a ráadás számok. Még valami. A karnagy diplomahangversenyét a szakmai bizottság jelesre értékelte, így a hamarosan átvehető egyetemi diplomában Szilágyi Szabolcs Balázs neve mellett ez lesz olvasható: fúvóskarnagy. Gratulálunk a szerkesztőség nevében.

Katona M. István

A szerző felvételei

Még szintén érdekelheti...