A vírus miatt két évig nem mehettünk, így már sokan fenték a fogukat az idei zarándoklaton való részvételre. Vannak egyénileg, gépkocsival utazók, többen hosszabb időt szánnak rá, s rokonlátogatást is beiktatnak közben, az egyes települések szoktak erre az ünnepre testvértelepülési látogatást is szervezni. Mindezek mellett a magyar vasút missziós vonatokat is beállít erre az alkalomra. Jó néhányan vettünk részt a Dunakanyar és környéke településeiről is az idei csíksomlyói búcsún. Öröm volt találkozni a dunakeszi, fóti, sződligeti, és a váci ismerősökkel.
A zarándokvonatoknak különös hangulata van. Minden vonatnak volt lelki vezetője, a miénkben éppen Böjte Csaba ferences testvér, aki a rá jellemző tiszta, hiteles gondolataival már a vonat elindulásakor gondoskodott a világi gondok közüli kiszakadásról, a lelkek feltöltődéséről, s egy Székesfehérvárról érkezett kántor pedig sok-sok Szűz Máriával kapcsolatos ősi énekről. Természetesen volt több pap is a vonaton, akiknél a gyónást is el lehetett végezni, hogy tiszta lelkülettel járulhassunk a Kis Somlyó és a Nagy Somlyó közötti nyeregben szentáldozáshoz. Bár a vonatozásnak vannak kényelmetlenségei, de összességében mégis igen nagy békességben és élményekkel telve érkeztünk haza.
Aki azt gondolja, hogy Csíksomlyó csak egy a vallási kegyhely közül, az óriásit téved. 1990-es évektől ez az összmagyarság szent helye, az elszakított Erdély szívében, ahol évente gyűlünk össze magyar-, székely- és Erdély zászlókat lobogtatva, s ezt nem suttyomban, hanem nyíltan fölvállalva magyarságunkat a már több mint 100 éve román fennhatóság alá került területen. Nekünk is megdobogtatja a szívünket ez a csodálatos együttlét, de gondoljunk az ottani magyarok, székelyek, csángók leírhatatlan büszkeségére, hogy évente egy napon kézzelfoghatóan érezhetik, nincsenek egyedül, ők is a mi több ezer éves népünkhöz tartoznak. Nem mondott beszédet, de velünk volt Áder János, eddigi államfőnk is, ami szintén jelzés értékű volt számukra.
Egyesek szerint a búcsújárás története 1444-ig nyúlik vissza, de az biztos, hogy 1567-ben János Zsigmond fejedelem Csík, Gyergyó és Kászon lakosságát erőszakkal akarta az unitárius hitre téríteni. A katolikus székelyek azonban a fegyverrel rájuk törő fejedelem hadát megfutamították. A vitézségük mellett, hitük szerint a magyarság védőszentjének Boldog Asszony közbenjárása volt a döntő segítség a győzelemhez, ugyanis az összes asszony, gyermek és az öreg a templomban imádkozott a csata közben a győzelemért, a vallásuk változatlan megtartásáért az ősidőktől fogva szentként tisztelt Babba Máriához. Ez a csata 1567 pünkösd szombatján történt, s azóta is zajlanak a hálaadó búcsújárások. A székelyek akár 30-40 kilométerről is gyalog zarándokolnak a templomuk zászlaja (keresztalja) alatt népviseletben, érkeznek a csángó falvak táblával jelezve falujuk nevét, s ehhez jönnek a Duna-Tisza tájairól érkezők, de még a vonatunkon is utazott több mint száz fiatal Kárpátaljáról, s mindig akadnak Nyugat-Európából, sőt a tengeren túlról is magyarok, akik így akarják mutatni, hová tartoznak. Találkoztunk Hortobágyról érkezett, cifraszűrt viselő pásztorokkal.
Felemelő érzés együtt lenni ennyi jóérzésű magyarral.
Windhager
***
„…Elvégződvén a verekedés, visszafordulnak hazafelé a csíkiek mikor közelgettek volna a klastromhoz, eléjök ment az ottan maradott nép, kimondhatatlan örömmel fogadták egymást s együtt zengő dicséretekkel a templomba sietének, hol a nagyhatalmú Szűznek szép képe előtt hálát adának az Úristennek, hogy őket az igaz hit üldözőitől megmentette. Történék a dolog 1567-ben pünkösd szombatján. Annak emlékezetére most is minden esztendőben azon napon egybegyűlnek oda, de nemcsak Csíkból…”.Id. Cserey Farkas: Geographia Mariana Regni Hungariae. 1780.
