Dunakeszi

Elindult a termek kialakítása az új gimnázium két osztálya számára

Ahogy arról a dunakeszipost.hu korábban beszámolt, bár az új gimnázium épülete még nincs kész, de az oktatás már elkezdődik. A diákok egyelőre a volt járási hivatal épületében kapnak helyet. Az ehhez szükséges munkálatok gőzerővel folynak, hiszen a cél, hogy szeptemberre minden kész legyen.

A leendő kéttannyelvű gimnázium két osztálya már idén szeptemberben megkezdi a tanévet, így elindult a tantermek és irodák kialakítása a volt járási hivatal helyiségeiben. A bontásoknál figyelembe veszik, hogy az oktatás még a jövő tanévben is itt zajlik. A beruházás során a teremkialakításokon túl belső nyílászárók és burkolatok cseréjére, valamint vizesblokk-átalakításokra kerül sor – tudtuk meg Szabó József önkormányzati képviselőtől.

Szintén most kezdődött el az iskolaudvar kialakítása is, ahol járófelületek és minipark kialakítását végzik a szakemberek. A fotókon jól látszik, hogy a meglévő fára mindvégig vigyáz a kivitelező.

Még szintén érdekelheti...