Belföld

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy dunakeszi étteremben látta vendégül a koreai gazdasági minisztert

A Dunakeszin élő Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a keleti világban a személyes kapcsolatoknak és gesztusoknak nagy jelentősége van, ezért nem Budapesten, formális körülmények között, hanem Dunakeszin, a Csurgó étteremben ült le Ahn Duk-geun korei gazdasági miniszterrel tárgyalni.

Mint azt közösségi oldalán írja: „A kudarcot vallott brüsszeli szankciók miatt Európa rohamléptekkel halad a recesszió felé. Ebben a helyzetben jelentősen megnő a megbízható tőkeerős nagy keleti vállalatok beruházásainak jelentősége.

Az elmúlt évek kiegyensúlyozott gazdaságpolitikájának, Európa legalacsonyabb adóinak és a politikai stabilitásnak köszönhetően a nagy keleti vállalatok vonzó beruházási célpontként tekintenek Magyarországra.

2019 óta immáron minden évben egy-egy keleti országból érkezik a legtöbb beruházás hazánkba: amíg 2019-ben és 2021-ben Korea, addig 2020-ban és idén Kína végzett az első helyen ebben a tekintetben. Ezek a keleti beruházások teremtik meg a lehetőséget arra, hogy a magyarok kimaradjanak az európai recesszióból.

Mivel a koreai vállalatok a világpiac vezetői közé tartoznak az elektromos autóipar terén, magyarországi beruházásaik sorsdöntő jelentőségűek. Ahn Duk-geun korei gazdasági miniszterrel ezért ma este abban maradtam, hogy beruházás ösztönzési és kereskedelemfejlesztési megállapodást kötünk, amivel további beruházásokat segítünk elő Magyarországon.

A Samsung SDI, az SK Innovation, a W-Scope és a többi elektromos autóiparhoz kapcsolódó koreai vállalat több mint tízezer munkahelyet hozott és hoz létre nálunk ebben az időszakban. Mindeközben a kereskedelmi forgalmunk is hatalmas rekordot döntött, tavaly először érte el az 5 milliárd dollárt és jó hír továbbá, hogy a magyar hústermékek exportja is hamarosan újraindulhat az egyik legnagyobb ázsiai felvevőpiacra.

A személyes kapcsolatoknak és gesztusoknak nagy jelentősége van a keleti világban, ezért nem Budapesten formális körülmények között, hanem dunakeszi egyik Duna-parti éttermében ültünk le este Ahn Duk-geun miniszter úrral.”
Egyébként nem ez az első alkalom, amikor Szijjártó Péter magas rangú külföldi gazdasági és külügyi vezetőkkel a szép Duna-parti környezettel és hangulatos éttermekkel büszkélkedő Dunakeszin tárgyalt.

Még szintén érdekelheti...