Vác

Megújult a váci zsinagóga tetőzete

A hitközség készen áll arra, hogy zarándokturisztikai látogatóközpontként újra kinyithassák a kapukat.

A Váci Zsidó Hitközség állami pályázati támogatást kapott a zsinagóga tetőzetének felújítására, s a kiírásnak megfelelően március végére be is fejeződtek az év elején megkezdett munkálatok.

– A kivitelezés során lekerült zsinagógánk tetejéről az összes régi, elhasználódott cserép, a tetőzet léceivel, számos szarufával, gerendával egyetemben, ezeket mind újakra cserélték a mesterek, azaz teljes körű tetőrekonstriukcióról beszélhetünk, ami már nagyon időszerű volt, és aminek köszönhetően újabb hosszú-hosszú időre biztosíthattuk felülről az épület állagmegóvását, megmaradását. Köszönettel tartozunk ezért a Magyar Turisztikai Ügynökségnek a forrás biztosításáért, és itt hadd említsem meg külön is dr. Guller Zoltán vezérigazgató, illetve dr. Rétvári Bence államtitkár, a térség országgyűlési képviselőjének a támogatását, valamint a Mazsihisz közreműködését. Azt is szeretném kiemelni, hogy minden munkát váci, Vác környéki vállalkozók végeztek, az állványozástól kezdve az összes ács munkáig, és mindannyian kiválóan tették a dolgukat, nekik is köszönettel tartozunk – nyilatkozta lapunknak Turai János, a Váci Zsidó Hitközség elnöke.

A hitközségi elnök kiemelte annak jelentőségét, hogy a kormány döntése értelmében a Dunakanyar régió kiemelt jelentőségű turisztikai térséggé vált, s értelemszerűen külön hangsúlyozta azt, hogy a fejlesztés koncepciójában a hitközség is szerepet kapott, amennyiben a váci zsinagóga a jövőben a Dunakanyar zsidó zarándokturisztikai látógatóközpontja szerepét is betöltheti.
– Vác a Dunakanyar és a tágabb régió zsidó hitéleti és kulturális központja. A zsinagóga kiválóan alkalmas arra, hogy a hitélettel párhuzamosan ellássa a térség zsidó zarándok turisztikai látogató központjának szerepét, ez a tevékenység nagyban hozzájárulhat a hitélet élénkítéséhez is. Az épületben a vallási, hitéleti alkalmakon túl már eddig is számos más, kulturális programot szerveztünk: kiállítást, fesztivált, hangversenyt, gasztronómiai rendezvényeket. Hitközségünk készen áll a vallásturizmust igénylő látogatók szakszerű kiszolgálására. A pandémia után mi rögtön eszmélünk és nyitunk, annál is inkább, mivel a visszajelzések, bejelentkezések alapján nagyon sok látogatónak örvendhetünk majd már az idén, de a jövőben, hosszú távon ugyanúgy – mondta Turai János.
A hitközségi elnök kiemelte még, hogy erősítik a kapcsolatot a Váci Egyházmegyével és a katolikus mellett a többi történelmi egyházzal is, a helyi Tragor Ignác Múzeummal és a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárral egyaránt, hiszen az a közös cél, hogy az ide látogató vendégek minél elmélyültebben megismerhessék a város, a kistérség, az ország zsidó-keresztény vallási, művészeti értékeit, kultúráját, hagyományait.

– A látogatóközpont égisze alatt bemutatni kívánt tárgyi emlékek, dokumentumok kapcsán külön ki kell emelni a Duna-Ipoly-Galga Regionális Holokauszt Oktató Kutató Központunk és a régió iskolái közötti nagyszerű együttműködést. Ennek köszönhetően is rengeteg ismeretanyagot gyűjthettünk össze az elmúlt években, igen jelentős részben annak révén, hogy a fogékony diákok egyedülálló forrásmunkákat készítettek a túlélőkkel, jelesül nagyszülőkkel, dédszülőkkel készített interjúkkal. A magam részéről én ezeket a beszámolókat tartom a leghitelesebb forrásnak, köszönet tehát a beszélgetések résztvevőinek, a kérdezőknek és a múltról valló idős kortanúknak egyaránt – mondta zárszóként Turai János.
Hozzátette: a látogatóközpontnak különös vonzerőt jelenthet néhány nagy egyéniség, így két innen elszármazott csodarabbi, továbbá a mártír sorsú költő, Radnóti Miklós, a környéken is munkaszolgálatot teljesítő későbbi amerikai szenátor, Tom Lantos és két neves zsidómentő politikus-diplomata, idősebb Antall József és Henryk Slawik emlékezetének őrzése.

Ribáry Zoltán (Dunakanyar Régió)


Még szintén érdekelheti...