Kultúra

Minihangverseny és hangszerismertető a Dunakanyar óvodáiban

A Vác Civitas Szimfonikus Zenekar művészei a tavaly elkezdett, ám a koronavírus-járvány miatt félbemaradt óvodai zenei hangversenyeket és hangszerismertető bemutatókat idén nyáron folytatják. A 40 hangversenyből álló programsorozat részleteiről Sándor Bencét, a közkedvelt zenekar művészeti vezetőjét kérdeztük.

  • A zenei programsorozatunkban tavaly sajnos mindössze három hangversenyt tudtunk adni az ismert okok miatt. Idén nyáron a váci óvodák mellett a Dunakanyar településeinek óvodáiba látogatunk el a programunkkal. Az első hangversenyünk éppen most szerdán volt, amit a négyfős vonósnégyes adott a gyerekeknek. A program keretében – a nyári szünet miatt jellemzően – kis létszámú, 10-12 fős csoportoknak interaktív hangszerismertetőt és minihangversenyt tartanak művésztársaim.

– Művészként miért tartja fontosnak, hogy ilyen színvonalon ismertessék meg az óvodásokkal a zene szépségét és a különleges hangszereket?

– Erre a kérdésre a legautentikusabb választ Kodály Zoltán adta meg, aki egy tévéinterjúban azt mondta, hogy a gyermek zenei nevelését már születése előtt 9 hónappal kell elkezdeni. Én is azt vallom, hogy ezt nem lehet elég korán kezdeni. Kettős a küldetésünk, egyrészt azt szeretnénk, ha a kis ovisok egykor majd zenekedvelő, koncertlátó közönséggé válnának, másrészt az sem titkolt célunk, hogy a gyerekekben elplántáljuk a zene szeretetét, akikből a későbbi években akár zenészek lesznek. Meggyőződésünk, hogy a fiatalokkal minél korábban meg kell ismertetni a hangszereket, akik talán ez által is zenekedvelőkké válnak.

– Művésztársai hogyan fogadták a program kínálta lehetőséget?

– Egy szóval tudom leírni, örömmel! Talán az olvasók is emlékeznek arra, hogy tavaly előtt a Lázár Ervin Program keretében Vác iskoláiba látogattunk el, ahol a diákok nagy örömmel fogadták a zenei programunkat. Az óvodai program voltaképpen annak a folytatása, csak más formában, hiszen ezúttal a legkisebbekkel ismertetjük meg a zene csodálatos világát. Az óvodásoknak eljátsszuk azokat a műveket – vagy részleteket -, amiket majd úgy is tanulni fognak az iskolában az ének-zene órákon. A gyerekekkel mindig öröm foglalkozni, hiszen érdeklődőek, kíváncsiak. Ha valaki nem nagyon látott még ilyen hangszert, vagy tudja, hogy mi az, de biztos nem fogta még a saját kezébe, annak ez óriási élmény. Örülnek, ami ránk is hatással van, mert tudjuk, hogy jót cselekedtünk.

– A program elindítását Önök kezdeményezték, melyet támogatásra méltónak talált az Emmi?

– 2020 elején írta ki az Ovi-projekt pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma, melynek az volt a célja, hogy az óvodákba juttassanak el különböző kulturális rendezvényeket, zenei programokat a pályázók. Szerencsére a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar is a nyertes pályázók között van. Művésztársaimmal együtt nagy lelkesedéssel és örömmel visszük „házhoz a zenét”.

(Vetési) Dunakanyar Régió

Még szintén érdekelheti...