Kultúra

Hangverseny – verseny győztesekkel

Különleges koncerttel ünnepelte október 1-jén „A zene világnapját” a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar. A június 16-18. között, a Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola által szervezett IX. Farkas Ferenc Zongoraverseny győztesei léptek színpadra. A zenekar kísérete mellett, Farkas Pál vezényletével bemutatták tehetségüket, felkészültségüket.

   A bevezetőben Somogyi Ágnes, zenekari titkár elmondta, hogy az UNESCO Nemzetközi Tanácsa Yehudi Menuhin hegedűművész kezdeményezésére emelte október 1-jét a Zene világnapja rangjára. A koncert méltó tiszteletadása volt e jeles ünnepnek.  

    A néhai Kállay Gyula, Dunakeszi díszpolgára és felesége által a VOKE József Attila Művelődési Központnak adományozott koncertzongorán az ifjú tehetségek bámulatos produkciókat adtak elő. Az égi koncertteremben Gyula bácsi és párja bizonyára nagy boldogsággal figyelte a fiatalokat, hiszen adományukkal többek között a zenei nevelést szolgálták.     

    Tudjuk, hogy a zongoraversenyen részt vett 45 zeneiskola 110 növendéke közül a fellépő győztesek a jéghegy csúcsát jelentik. A zenei fejlődésük jelen állapotának elérését tehetségük mellett döntően tanáraiknak köszönhetik, akik növendékeik zongoratanítása közben felismerték a különleges képességeket.

    A koncerten fellépő legfiatalabb növendék 10, a „legidősebb” 16 éves volt. Előadásaikban Bach, Haydn, Mozart, Chopin zongoraverseny részleteket, Sugár Rezső és Liszt Ferenc műveket hallhattunk. Városunk művészeti iskoláját a 15 éves, számos verseny díjazottja, a Duna Televízió Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató verseny középdöntőse, Kováts-Szőcs Benedek, Dr. Domoszlai Erzsébet tanítványa képviselte. Liszt Ferenc: Magyar fantázia című művét elképesztő drámaisággal, fantasztikus virtuozitással, mély átéléssel szólaltatta meg. Felmerül a kérdés, hogy Benedek és fellépő növendéktársai még hová fejlődhetnek, hogy majdan felnőtt művészekként ismerhesse meg őket ország-világ? A válasz a jövőben rejlik.

  • A koncerten a zenekar a megszokott magas színvonalú játékával járult hozzá az est sikeréhez.
  • Mindig fantasztikus élmény, amikor különleges tehetségű fiatalokkal együtt zenélhetünk – fogalmazott Farkas Pál karnagy, a művészeti iskola igazgatója. –  Különleges élmény, hogy a próbaidőszakban is még mennyit fejlődtek ők, akik már megnyertek egy zongoraversenyt. Nekünk az a feladatunk – hiszen nem csupán zenészek vagyunk, hanem pedagógusok is – hogy a jövő zenész ifjúságát felneveljük.

Katona M. István

A szerző felvételei

Még szintén érdekelheti...