Kultúra

„Mesélő” tárlat

Mesekönyvek fantasztikus illusztrációiból nyílt meg Szalma Edit grafikusművész, illusztrátor „Egyszer volt, hol nem volt…” című kiállítása december elsején a Dunakeszi Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola nagytermében.

    Köszöntőjében Farkas Pál intézményvezető örömmel mondta el, hogy hosszú idő után ismét lehetőség nyílt kiállítást rendezni az iskolában. Ráadásul ének, zenei és verses műsorra is sor kerülhet. A kiállító művészről elmondta, hogy immár a második tanévben a Dunakeszi intézményhez tartozó fóti művészetoktatási intézmény grafikatanára. 

    Az eredetileg festőnek készülő művész kitanulta az ötvösművességet, majd újabb tanulmányok s a mesterképző elvégzése után a könyvek birodalmába érkezett. Maczkay Zsaklin művészeti író arról is beszélt tárlatnyitójában, hogy a gyermekkönyvek felé kisfia születése után fordult, innen datálódik mesekönyv-és a gyermekverses kötetek illusztrálása. A Trapp mesekönyvvel 2011-ben elnyerte az Év illusztrátora (az Év Gyermekkönyve) díjat.

    Egykori iskolájában Fóton ma már ő tanít rajzot a gyerekeknek. Művei ma már Európa számos országában ismertek. – Edit rajzai és festményei valami egészen finom, nosztalgikus bájt hordoznak magukban. Képekbe öntött mesevilág – fogalmazott összegzésként a kiállított alkotásokról.

    A teljesség igénye nélkül mik láthatók a képeken? Kígyóval zsonglőrködő macska, zongorázó és gitározó, bohém madarak és még sok más elképesztő szerzemény, amelyekről beszélni nehéz, ezeket látni kell a művészeti iskolában január 31-ig a Harangozó Katalin által rendezett tárlaton. (A kiállítás támogatói: Csákó Józsefné, Dunakeszi Városvédő- és Városszépítő Egyesület.)

    A megnyitót színvonalas műsor tette gazdagabbá. Felléptek: Lengyel Anna és Lengyel András versmondók, a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói, Arnóczki Levente és Makrai Nátán zongoranövendékek (Felkészítő tanáruk: Pálos Grácia), Busa Gabriella és Turpinszky-Gippert Béla operaénekesek, akik nagyszerű műsoruk zárásaként az adventi ünnep alkalmából Wolf Péter Ave Maria című művével zárták a tárlatnyitó rendezvényt. Zongorán kísért Korényi Judit.

    A művészeti iskolában december 8-án 18 órakor a Rosette vonósquartett koncertjére várják a zenekedvelőket.

Katona M. István

A szerző felvételei

Még szintén érdekelheti...