Dunakeszi

Sportolva ünnepeltek a VSD szakosztályai

Március 5-én, szombat reggel 10 órakor vette kezdetét az a monstre sportprogram, melynek keretében délután felavatták a város legújabb multifunkciós csarnokát a Magyarság sporttelepén, ahol ugyancsak ünnepélyes keretek közt megnyitották az atléták felújított legendás futófolyosóját.

De addig is egymást váltva mutatkoztak be a VSD szakosztályai. A 20 szakosztály 27 sportága közül – például – hazánk legeredményesebb olimpiai sportága, a vívás ifjú tehetségei kápráztatják el a nézőket Fiedler Ferenc és Fehér Gábor edzők irányításával a gyönyörű új sportcsarnokban.

A pálya másik felében a korfball helyi reprezentánsai tartottak bemutatót Nagy Bandor irányításával.

A korfballosok után a cheerleader szakosztály kicsinyeinek tapsolhatott a közönség Kundlya Zsófia szakosztályvezető nagy örömére.

A VSD legújabb szakosztálya a közel száz fiatalt kötelékében tudó cselgáncs szakosztály.

A látványos akciókban bővelkedő bemutatót vezető Dobos Gábor szakmai vezető, vezetőedző elmondta, hogy minden hétvégén indulnak versenyen, legutóbb például öt induló 4 éremmel tért haza. A szakosztály főbázisa a Kőrösi iskola, ahová szeretettel várják a sportág iránt érdeklődőket. Jelentkezni Dobos Bernadett szakosztályvezetőnél lehet.

A bemutatók sora egésznap folytatódott a VSD többi szakosztályának izgalmakban és látványosságban bővelkedő közönségvonzó edzéseivel…

Délután négy órakor pedig ünnepélyesen felavatták a multifunkciós sportcsarnokot.

(Vetési)
Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...