gasztronómia Kultúra

Bor & Jazz Dunakeszi

Idén nyáron ismét megrendezésre kerül Dunakeszi egyik legkedveltebb eseménye, a Bor & Jazz – 2026-ban már kibővült helyszínen. A Duna-part különleges hangulatú környezetében, a Dunakeszi Szabadstrand árnyas fái alatt négy estén át kiváló borokkal, élőzenével és vidám pillanatokkal várják a látogatókat – idén minden eddiginél nagyobb területen, még több helyet kínálva a kikapcsolódásra.

aktuális

Dunakeszi fiatalok idénynyitó horgásztábora a város balatonakarattyai üdülőjében

Hosszú évek szép hagyománya, hogy a horgászat iránt érdeklődő dunakeszi fiatalok nyitják meg a nyári szezont a városi önkormányzat balatonakarattyai vízparti üdülőjében. Az igényesen felszerelt, festői környezetben fekvő üdülő első vendégei minden évben a horgásztábor lelkes résztvevői, akik kiváló szakemberek irányításával ismerkedhetnek meg a horgászat elméleti és gyakorlati fortélyaival. A tábor programja ugyanakkor nem csupán …

aktuális

A tomboló kánikula 50 fok fölé hevítheti a síneket – Az utasok biztonsága érdekében több vonalon korlátozza a sebességet a MÁV

Már az eddigi kánikula is érezhető többletterhelést jelentett a vasúti pálya és a járművek számára, de a hétvégétől kezdődően több napra előre jelzett harmadfokú riasztási szintet elérő hőség még intenzívebben kihatással lesz a vasutakra. Az elmúlt 5 nap átlagos sínhőmérséklete már megközelítette az 54 Celsius-fokot, a legmagasabb sínhőmérséklet pedig az 56 fokot is elérte. Ezzel már …

aktuális

Könyvekbe zárt szeretet – a 2.B osztály különleges meglepetése

A dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola tanévzáró ünnepségen a 2.B osztály tanulói is átvették bizonyítványaikat, okleveleiket, és lezárult életük egy újabb fontos szakasza. Az öröm mellett azonban egy megható pillanatnak is részesei lehettek, hiszen osztályfőnökük, Cseresznyés Dorottya, vagy ahogy mindenki ismeri, Dóri néni, távozik az iskolából.

Kultúra

Áramlatok a kultúrában – Egy korszakos dunakeszi irodalmi közösség megható búcsúja

Rendhagyó és mélyen megható könyvbemutatónak adott otthont a dunakeszi VOKE József Attila Művelődési Központ. Az önálló, független kiadásban megjelent Áramlatok antológia bemutatója nem csupán egy gazdag irodalmi-zenei est volt, hanem egy meghatározó kulturális korszak lezárása és egyben új kezdet is Dunakeszi, Fót és a környező települések szellemi életében.

aktuális

Szombattól harmadfokú hőségriasztás lép érvénybe az egész országban

Június 26-án péntek éjfélig meghosszabbítja a másodfokú hőségriasztást az ország egész területén az országos tisztifőorvos, aki június 27-én szombaton 0 órától június 30-án kedd éjfélig a hőségriasztást harmadfokúra emeli – közölte kedden közös közleményében a katasztrófavédelem és Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) – írja az MTI.

Fesztivál

Egy hét múlva kezd a VéNégy Fesztivál Nagymaroson

Június 28. éjfélig még akciós áron válthatók jegyek a Dunakanyar legkülönlegesebb összművészeti eseményére, a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozóra, amely július 1. és 4. között várja a látogatókat Nagymaroson. A rendezvény idén is egyaránt szól a zene és a művészetek szerelmeseinek: nemzetközi sztárfellépők, koncertek, különleges audiovizuális produkciók, utcaszínházi performanszok, kézműves alkotói workshopok és vízi élményprogramok …