Városunkban szeptember 30.-án rendezték meg a VOKE József Attila Művelődési Központban az ünnepséget, összekötve az elmúlt három évtizedben a város érdekében tevékeny részt vállaló képviselők elismerésével. Ugyanekkor adták át a pedagógusi elismeréseket és az önkormányzati kitüntetéseket, melyekre a tavaszi járványos időszak miatt most került sor. A vírushelyzetre való tekintettel a bejáratnál minden érkezőt hőmérőztek és ellátták maszkkal valamint tetszetős fehér kesztyűvel.
A megjelenteket az est folyamán konferáló Szabó Eszter köszöntötte. A Himnusz elhangzása után a rendezvényt előbb az Et Vie Dance, majd a Kőrösi Táncegyüttesek műsora vezette be.
Elsőként Dióssi Csaba polgármester üdvözlő beszéde hangzott el. Bevezetőben köszöntötte Tuzson Bence államtitkárt, országgyűlési képviselőt, a kitüntetetteket és azokat, akik az elmúlt harminc évben önkormányzati képviselőként szolgálták Dunakeszit.
Felidézte a három évtizeddel ezelőtti önkormányzati választást, melyen Dunakeszi lakossága immár szabadon megválaszthatta azokat az önkormányzati képviselőket, akikre a választók rábízhatták a település érdekében hozott fontos döntéseket. Úgy vélte, hogy az azóta megtartott választásokon minden alkalommal jól választották meg a képviselőket, akiknek a munkája nyomán a város fejlődése folyamatosan felfelé ívelő tendenciát mutatott. Az utóbbi másfél évtizedben ez a fejlődés felgyorsult, nőtt a lakosság száma, és gyarapodtak a szolgáltatások. Megemlítette azt a felmérést, amelyből kiderült, hogy a magyarországi járások közül dunakeszié a legélhetőbb. Köszönhető ez azoknak a képviselőknek, akik az elmúlt három évtizedben azért dolgoztak, hogy a városunkban jól lehessen élni. Hozzátette, hogy több mint két évtizede a testület tagjaként ő is dolgozhat a városért. Köszönetet mondott minden korábbi képviselőnek a város érdekében végzett munkájukért. Végezetül színpadra hívta Seltenreich József önkormányzati képviselőt, akit egyedüliként az elmúlt harminc évben minden alkalommal megválasztottak körzetében a testület tagjának.
Beszéde kezdetén Seltenreich József arra kérte a jelen lévőket, hogy néma felállással emlékezzenek meg azokra az egykori képviselőkre, akik már nem lehetnek közöttünk.
Nyolc választáson vehetett részt, először 23 évesen, és ez a tény számára meghatározó élmény, mondta bevezetőben. Felidézte az elmúlt évtizedeket, amelyek során voltak erőteljes viták, de ezek is a település fejlődését szolgálták. Eleinte olyan ügyeket, feladatokat kellett megoldani, amelyekről korábban szinte nem is hallottak. Közös értékek, a megújulás gondolata és a tenni akarás jellemezte mindenkor a testületet. Együtt tanulták a társadalmi átalakulással járó feladatokat azért, hogy a város szebb és jobb legyen, hangsúlyozta. Idővel megjelent a politikai megosztottság a közéletben is, és ez azóta is jellemzője az életünknek, fogalmazott. Fontos mérföldkő volt, amikor a 2010-es választásokat követően a felálló önkormányzat új irányt szabott a munkának. A képviselő testületek történetében először, 2010. november 22-én minden megválasztott képviselő aláírta azt az együttműködési nyilatkozatot, amely meghatározta a fejlődés irányát. Olyan energiákat szabadított fel, amelynek eredményeként a politikai csatározások eltűntek a testületi ülésekről. Az összefogás nem csupán ezen a szinten valósult meg, hanem sikerült olyan eredményes munkakapcsolatot kiépíteni az Önkormányzat és az országgyűlési képviselő között, melynek hatására országosan is egyedülálló fejlődési pályára állhatott a város. Köszönet és elismerés ezért Tuzson Bencének. Kijelentette, hogy napestig sorolhatná azt a rengeteg változást, amely a közösségi összefogás eredményeként egyedülállóvá tette városunkat az országban. Mindenki büszkén kihúzhatja magát, aki képviselő volt illetve most is az, mert jelenleg már egy virágzó, huszonegyedik századi fejlődés következett be a város történetében.
– Harminc év hosszú idő, emlékszem rá, hogy annak idején fiatalon, sokakkal együtt nagy várakozással néztünk a jövőre – kezdte ünnepi beszédét Tuzson Bence. – Azt gondoltuk, hogy egyik napról a másikra minden megváltozik és egy új, biztató jövő elé nézünk. Mindannyian, akik részt vettünk a közéletben, azt gondoltuk, hogy a kudarcok ellenére is a munkánk nem hiába való. Rájöttünk, hogy egyik napról a másikra egy települést, egy országot nem lehet megváltoztatni. De kemény munkával ez sikerülhet. S ennek az eredményét láthatjuk Dunakeszi jelenlegi állapotán.
A továbbiakban arról szólt, hogy a viták, ellenvélemények végül az egységet eredményezték. Lehet másként is gondolkodni egy város jövőjéért, de végül ezek is pozitív eredményhez vezettek. Ez a város először kisebb mértékben, aztán egyre gyorsuló ütemben fejlődött. Köszönet érte a város vezetésének, de hiába egy jó városvezetés, ha az elődök nem dolgoztak volna a településért. Akik összességében, testületként a város jövőjét szolgálták. Harminc év munkája a jelenben összegezhető. – Azt gondolom, becsüljük meg azokat, akik a múltban dolgoztak, mert csak akkor van egy városnak jövője, ha ismeri a múltját, ebből építkezik és ez a múlt most már történelem. Ha körülnézünk a környező településeken, van olyan, ahol ez az erős kontinuitás, a folyamatos fejlődés nem volt meg. Ezt nagyon nehéz lesz helyre hozni. Dunakeszi olyan város, amelyikre büszkén nézhetünk fel. És nem csupán itt, Dunakeszin, hanem az egész országban büszkék lehetünk rá. Ez a város képes arra, hogy példát mutasson a fejlődésből, az összefogásból, és az összefogás eredményeként ennek a városnak van jövője. És ha az országban minden város így fejlődött volna, akkor az egész ország sokkal fejlettebb lenne, akár tíz-húsz évvel is előbbre tartana. Legyenek büszkék arra, amit elért a település, és azt kívánom, hogy ebben a munkában olyan képviselő testület működjön, akik ezt a múltat, ezt a hagyományt tovább viszik és Dunakeszit Magyarország legfejlettebb városává fogják tenni.
A beszédek alatt a színpadi leed-falon városunkat bemutató képsorozatot vetítettek. A beszédek után Dióssi Csaba és Tuzson Bence átadták az elmúlt három évtized önkormányzati munkájában kiemelkedően részt vett képviselőknek az emlékérmeket és emléklapokat. Ezt követően került sor a pedagógus elismerések, valamint a városi kitüntetések és díjak átadására. Az ünnepség a Szózat elhangzásával fejeződött be.
Az ezt követő fogadáson Tuzson Bence pohárköszöntőjében kiemelte, hogy a városban olyan emberek élnek, akiknek a munkája nélkül a település fejlődése nem valósulhatott volna meg. Ez az erős közösség adja a keretet az Önkormányzat munkájának, hangoztatta a képviselő. Nagy öröm, hogy a városvezetés folyamatosan gondol rájuk és kitüntetésben is részesíti őket.
Emlékérmet és emléklapot vehettek át az elmúlt harminc év egykori és jelenlegi képviselői:
Almásy Magdolna, Apor Péter, Ábri Ferenc, Bauer Márton, Benkő Tamás, Bilinszky Ádám, Bilinszky Ferenc, Bisztrai Tibor László, Bocsák Istvánné, Borbély Emma, Botka Gábor János, Bottyán Tibor, Budai László, Bus Antal, Csoma Attila, Dr. Koppány Miklós, Dr. Váczi Árpád, Erdész Zoltán, Fittler József, Gaál András, Greskovits János, Halmágyi József, Hircz Tamás, Homolya József, Kárpáti Zoltán, Kecskeméthy Géza, Kollár Albin, Kovács László, László Zoltán, Lukácsi Bálint, Madár Gyula, Molnárné Zólyomi Julianna, Nagy Attila, Nagy Imre, Nyíri István, Nyíri Márton, Palásti Béla, Papp József, Pethő Krisztián, Sáreczky Imre, Seltenreich József, Sipos Dávid, Skripeczky István, Szabó József, Sziráki Jánosné, Windháger Károly, Dióssi Csaba.
Városi kitüntetések és díjak
Dunakeszi Város Díszpolgára – Bocsák Istvánné
Dunakeszi Közbiztonságáért Díj – Ádám Balázs r. alezredes
Dunakeszi Városi Sport Díj – Kundlya Zsófia
Dunakeszi Városi Közművelődési Díj – Dusza Tibor
Dunakeszi Város Közszolgálati Díj – Dr. Molnár György
Dunakeszi Város Egészségügyéért Dr. Bayer Emil Díj – Nagyné Varga Zsuzsanna
Dunakeszi Város Egészségügyéért Dr. Bayer Emil díj – Dr. Bartus Vilmos
Dunakeszi Város Pedagógiai Díj – Timpauer Ferencné
Dunakeszi Város Pedagógiai Díj – Kárpáti Imréné
„Dunakeszi Városért” Plakett – Veni Vidi Vici alapítvány
„Dunakeszi Városért” kitüntető cím – Simó Béla székelykeresztúri önkormányzati képviselő
Pedagógus elismerések:
Brunszvik Teréz- díj Faith Éva DÓHSZK Óvodai Intézményegységének szakmai igazgatója,
Tanári Lenau-díj Majer Tamás, Radnóti Miklós Gimnázium német tanára;
Pedagógus elismerések – Tőzsér Júlia Judit óvodapedagógus tagóvoda-vezető Gyöngyharmat Tagóvoda; Bodnárné Mócsán Éva német szakos tanár Szent István Általános Iskola; Hajdú Lajosné gyógytestnevelő Dunakeszi Pedagógiai Szakszolgálat
Katona M. István (Dunakeszi Polgár) A szerző felvételei
|