A tárlatot megtekintette Dióssi Csaba polgármester, akitől a Telekeszi TV-vel közösen kértünk interjút a látottakról.
– Az elmúlt harminc évről, a szabadságunkról szól a kiállítás. A Terror Háza Múzeumban alkották meg az utcai tablókiállítást, melyet 2019. június 16-án, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének 30. évfordulóján nyitottak meg. A tárlat országos vándorkiállítás formájában most érkezett meg Dunakeszire.
– Én is ott voltam 19 évesen az emlékezetes pillanatoknál, Nagy Imre újratemetésén, a falurombolás ellen a román nagykövetségnél szervezett tüntetésen. Hittem, hogy ezentúl szabadon élhetünk, kinyílik előttünk egy nagyon szabályozott szocializmus után a szabad világ és a lehetőségek tárháza. Azt gondolom, a rendszerváltás után nagyon sok minden megvalósult, talán sokan egy gyorsabb folyamatra vágytak s egy nagyobb fejlődésre. De így, harminc évre visszatekintve, ahogyan a képeket nézzük, megállapíthatjuk, hogy nagyon sokat fejlődött az ország és nagyon jó dolog, hogy a rendszerváltás megtörténhetett. Gyermekeinknek, köztük a most tizennyolc éves lányomnak már elmagyarázni is nagyon nehéz, hogyan zajlott az élet a rendszerváltás előtt és milyen nagyszerű életérzés volt nekem is, tizenkilenc évesen a gyökeres fordulat.
– Szerintem a mai fiatalok úgy élik meg, mint ahogy a mi szüleink, nagyszüleink meséltek nekünk a háborúról, az ötvenes évekről, 56-ról, az idősebb nagyszülők a Horthy korszakról. Nekik ez már történelem, ők már szabadságban, demokráciában, egy jól működő Magyarországon élhetnek. Ne is tapasztalják meg mindazt, amit ezeken a tablókon felidéznek számukra – mondta végezetül a polgármester.
A kiállítás öt nagyobb egységben, kronologikusan és látványosan mutatja be, hogyan jutott el Magyarország a kommunista diktatúra elnyomásától a rendszerváltásig. A 13 tabló idézetekkel és fényképekkel jeleníti meg azt a rendszert, amely az 1989-90-es összeomlásig megfosztotta a magyarokat a szabadságtól.
A kiállítás főkurátora Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója. Kurátorai: Tallai Gábor, a múzeum programigazgatója és Békés Márton, a múzeum kutatási igazgatója.
Katona M. István (Dunakeszi Polgár) A szerző felvételei
|